Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Horváth János: Középkori irodalmunk székesfehérvári vonatkozásáról
grave traxit suspirium. Videns enim se solum, sine spe posteritatis derelictum, pietatis affectu doluit.” Mivel a legenda írója láthatóan rímes prózában fogalmazta meg beszámolóját, magyarul a fenti szöveg így adható vissza: „O, mekkora volt a gyásza mindeneknek, de legfőként a fő-embereknek; közöttük az atya egyedül maradva, súlyosan sóhajtoza. Mert látván, hogy egymagára maradt, reménye nélkül az utódnak, atyai fájdalmában szenvedett.” A Legenda szövege közvetlenül ez után így folytatódik: „De tudván, hogy meg vagyon írva: nincs okosság, nincs bölcsesség, nincs tanács az Űr ellen... letette gyászát és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására adta magát.” A középkor sajátos világával ismerős kutató számára ezután alig meglepő, hogy a Róbert Károly haláláról ránkmaradt beszámolóban másfelől a Telegdi Csanád érsek által elmondott Halotti Beszédben ugyanezekkel a szavakkal, sémává merevedett formulákkal fogunk találkozni. Ugyanis a Róbert Károly haláláról szóló beszámoló, a fentebb már idézett szakasz után közvetlenül így folytatódik: „O, quantus fletus, quanta lamenta praelatorum, procerum, Baronum, nobilium, virginum, dominarum et cuiusvis status et conditionis hominum!” A formula tökéletesen azonos az István király Nagyobb Legendájából fentebb idézett szakasszal; az eltérés mindössze annyi, hogy ott a „Quantus luctus omnium” formula „mindeneknek” szava itt fel van oldva, és az összes társadalmi rétegek felsorolását tartalmazza részletezve: „Mekkora sírás, mekkora siralom volt a főpapok, főnemesek, bárók és nemesek, a hajadonok és az úrasszonyok, meg bármely rendű és állapotú emberek részéről, meg Erzsébet úrasszony, a felséges királynő és kedves hitvestárs részéről, meg Lajos mostani királyunk és István herceg, a megholt fiai részéről! Mekkora jajgatás (eiulatus), mekkora üvöltözés (ululatus) és jajongás (ploratus) tört ki a király halálának a napján!”3 Másfelől meg az István király Nagyobb Legendájából fentebb idézett szakasszal (... meg vagyon írva: nincsen okosság, nincsen bölcsesség, nincsen tanács az Űr ellen. . .”),8 9 10 11 a Telegdi Csanád érsek halotti beszédében találkozunk újra.11 A fenti helyekről következtetve, a középkori magyar népi siratóknak nyilván megvoltak a maga speciális vonásai és jellegzetes megnyilvánulásai, amelyeknek a mai népi siratókban is nyilván felismerszik egy-egy ősi vonás. Emellett azonban abban a ritka szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a XIII. század elejéről ránkmaradt egy akkoriban neves bolognai rétornak, a firenzei születésű Boncompagninak egy Boncompagnus című művében, többek között a magyarok halottsiratásáról is 8. Op. cit. 391: Sciens vero scriptura: non est prudentia, non sapientia, non consilium contra dominum ( = Prov. 21. 30) ...deposito merőre se totum contulit ad querendam largitatem misericordie divine. 9. THURÓCZI: op. cit. 167. 10. SZENTPÉTERY: op. cit. II. 391. 11. THURÔCZI: op. cit. 169: ...quia non est sapientia, neque prudentia, neque fortitudo, neque consilium, contra dominum ( = Prov. 21. 30.). A Magyar Népzene Tára V. köt. 17. 1. fentebb idézett helye a Károly király haláláról szóló egész beszámolót „Csanád esztergomi érsek gyászbeszédé”-neik tartja, amely „a mai siratóból ismert felkiáltásokkal indul és félreérthetetlenül utal a királyné hangos siratójára”. Azt hiszem, már az eddigiekből is világos, hogy e beszámolóban több rész különböztetendő meg, és az egésznek csak egy kis része az érsek halotti búcsúztatója. 132
