Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Horváth János: Középkori irodalmunk székesfehérvári vonatkozásáról
Fenti fejtegetéseink talán igazolhatják, hogy a társadalmi struktúra fejlődésével a közösség társadalmi életének formai külsőségei, intézményei is lépést tartanak, ha kissé néha megkésve is. A továbbiakban meg egy olyan mozzanattal foglalkozom, amely a középkori magyar állam életében, mint az egész közösség életére kiható, tehát lényegében szintén politikai intézménynek tekinthető jelenség, és emellett török eredetűnek látszik. Ez a katonai szövetség megkötésének nomád-törökös módja, az ún. vérszerződés és kutya-eskü. Amint ismeretes, ezt a szokást a XIII. század második évtizedében Béla király egykori nótáriusa arra használta fel — meglátva a benne rejlő lehetőségeket —, hogy egy „ősi alkotmányt” konstruáljon ez ősi szokás alapján. A valóban „magiszteri” elmélettel az akkor aktuális politikai célkitűzések érdekében felhasznált eme ősi nomád szokás pályafutása ezzel még nem zárult le, hanem módosult, átalakult formája még a török hódoltság korában is kimutatható, s így összekötő kapocsként tekinthető kronológiailag a középkori magyarországi törökös intézmények és az ozmanli török világ között. A kérdés vizsgálatánál legalkalmasabban P. magister műveiből indulhatunk ki. P. mester Gesta Ungarorum-a szerint (5—6. fejezet)17 az új haza keresésére induló „hétmagyar” szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak is a végső nemzedékig Álmost, Ügyek fiát, és azokat, akik az ő nemzetségéből származnak... Majd a fentemlített férfiak mindegyike Álmos vezérnek — pogány szokás szerint — saját vérét egy edénybe csorgatta s esküjét ezzel szentesítette.” P. mester öt pontba szedi a „hétmagyar” esküjét: 1. Mindig Álmos vezér ivadékából választanak vezért; 2. a közös zsákmányban mindegyikük részesül; 3. a hét fejedelmi személy és ezek fiai „soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből”; 4. a vezér személye iránti hűtlenség esetén, vagy ha „valaki egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküvésben” ; 5. örök átok sútjsa azt, aki a megállapodásokat meg akarná szegni. Ami a vérszerződés tényét illeti, P. mester valószínűleg régi hagyomány emlékét őrizte meg művében. Ugyanis a különböző keleti nomád népeknél szokásban volt már az ókortól kezdve, hogy szerződés és szövetség-kötések alkalmával a szerződő, szövetkező felek vérüket összekeverik egy edényben, s borral vagy anélkül megisszák azt, jelképezve ezzel azt, hogy egymás vérének megivásával mintegy testvérekké váltak. Az erre vonatkozó adatokat már régóta összeállította a szaktudomány.18 Herodotos a szkítákról szólva (Tört. IV. 70.) említi e szokást; Tacitus (Annal. 12. 47.) a párthusokról, Solinus (i. u. kb. III. század) egy földrajzi jellegű művében (Collectanea rerum memorabilium 1. 20.) szintén említi a vérivást szerződések és eskü kötés alkalmával, a szkítákkal és médekkel kapcsolatban. Jellemző, hogy a török nyelvben az eskü-t jelentő szó — Vámbéry és Pais szerint — egyúttal ivást is jelent19, ami visszautal ez ősi szokás megléteiére a török népeknél. Ezzel függhet össze a magyar áldomás-ivás szokása is, főként adás-vevés (tehát szerződés) alkalmával2». A szerződéskötésnek az a formája, amit Anonymus leír, a kunoknál még a XIII. században is dívott. Joinville, Szt. Lajos történetírója leírja, hogyan kötött II. Balduin (1228—61) konstanti-continue loqueretur. Regino híradása: A. Fr. GOMBOS: Catalogus fontium hist. Hung. (Bp. 1938) HI. 2039: Equis omni tempore vectantur; super illos ire, consistere, meditari ac colloqui solent. 17. Szövegkiadás: SSRH (Bp. 1937) I. 40—11. Magyar fordítását PAIS DEZSŐ fordításából vettem a „Magyarok elődeiről és a honfoglalásról”. Szerk. GYÖRFFY GY. (Bp. 1958) 100—191. 18. IPOLYI A.: Magyar mythológia (Bp. 1929) 3 II. 310.; SEBESTYÉN GY.: A magyar honfoglalás mondái (Bp. 1905) II. 22—24.; VAMBÉRY A.: A magyarság eredete... 382.; MUNKÁCSI B: A vérszerződés a török népeknél. Ethn. 1899.; TAGÁNYI K. : A vérszerződés_ Eth. 1918. 19. VAMBÉRY A.: op. cit. PAIS D. SSRH I. 68. Az Esculeu helynévhez írt jegyzetében. 128 T
