Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Huszár Lajos: Anjou-kori pénzverés Székesfehérvárott
Horváth János KÖZÉPKORI IRODALMUNK SZÉKESFEHÉRVÁRI VONATKOZÁSAI I. Török politikai intézmények nyomai a középkori magyar állam életében A magyar nép — mint ismeretes — több alkalommal jutott érintkezésbe története folyamán különböző török ethnikumu népekkel. Bizonyos az is, hogy különböző időszakokban különböző török népelemeket fogadott magába,1 amelyekkel idők folyamán teljesen összeolvadt, mint pl. a kazár kabarokkal,1 2 majd a besenyőkkel és még később, a XIII. század folyamán, a kunokkal. Ilyen körülmények között egészen természetes, hogy a magyar népben élő egyes népszokások, vallásos vagy babonás hiedelmek párhuzamait vagy esetleg azonos megnyilvánulásait felfedezhetjük egyes török ethnikumú népeknél is, de ezeken túlmenően, bizonyos párhuzamok, hasonlóságok állapíthatók meg az egyes népek egész közösségi életére vonatkozó intézmények tekintetében is. Ezeknek a párhuzamoknak, esetleges azonosságoknak az összegyűjtése, értelmezése és egymásra vonatkoztatása még akkor is tanulságos, ha a történelmi materializmusnak a társadalmi fejlődés törvényszerűségeire vonatkozó tanítása értelmében hangsúlyozzuk, hogy bizonyos népi hiedelmek, azonosnak vagy hasonlónak látszó intézmények, — s különösen az egész népközösség életét befolyásoló, irányító intézmények — minden külső ráhatás vagy befolyás nélkül, sőt genetikus kapcsolatok nélkül is létrejöhetnek, illetőleg fennállhatnak, egyszerűen az egyes népeknek a társadalmi fejlődés azonos fokán megnyilvánuló törvényszerűsége következtében. Az összehasonlító folklór vizsgálódási módszere által nyert eredmények — meggyőződésünk szerint — csak megerősíthetik a társadalmi fejlődés általános törvényszerűségeit, de ugyanakkor új szempontból világítják meg annak érvényét. Az alábbiakban ilyen értelemben szeretnék egy, a középkori magyar állam életében megnyilvánuló intézményszerű jelenségcsoporttal foglalkozni, amely jelenségcsoportot jobb terminus híján politikai intézményeknek nevezek a szó legtágabb értelmében, mivel a magyar állam középkori intézményeivel kapcsolatosak, és töröknek, mivel a jelenségek megvilágítására — úgy látszik — részben csak török népeknél található megfelelő párhuzam. Ismeretes, hogy Ottó freisingeni püspök, korának egyik legkitűnőbb történetírója, aki 1158-ban halt meg, hiteles, de nem elfogultság nélküli leírást és jellemzést ad a XII. század közepi Magyarországról. A második keresztes hadjárat során (1147-ben) maga is átvonult Magyarországon III. Konrád német császár kíséretében, és így jellemzésének hitelességéhez nem férhet kétség. Leplezetlen Irigységgel szemléli az ország természeti kincseit és gazdagságát, a királyi kincstár jövedelmeit, de ugyancsak leplezetlen gyűlölettel írja le az akkori magyarokat a Frigyes császár történetéről írt művében.3 1. V. ö. NÉMETH GYULA: A Honfoglaló magyarság kialakulása (Bp. 1930) 298. 2. V. ö. Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása. Kiadta MORAVCSIK GY. (Bp. 1950) 39. fejezet: A kabarok népéről. 3. Ottonis Frisingensis episcopi Gesta Friderici imperatoris. Lib. I. c. 31. 123
