Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)

Huszár Lajos: Anjou-kori pénzverés Székesfehérvárott

utóbbi adat már valóban fehérvári kispénzre vonatkozik, a két adat egyezéséből logi­kusan lehet arra következtetni, hogy a szóbanforgó és a megállapítás szerint igen csekély súlyú fehérvári kispénz valóban a CNH. II. 34. mint Károly Róbert legkisebb pénze lehet. Egyébként ez a veret is bécsi mintára készült érem, tehát megfelel ennek a felté­telnek is. Az előlapja ugyanis ugyanolyan koronás mellképet mutat, mint az előbbi CNH. II. 27. sz. érem előlapja, (tehát ez is Luschin 61. sz. utánzata), a hátlapon pedig a Luschin által 23. sz. alatt közölt bécsi dénár (korai Krems-i veret) előlapi érem­képének (szárnyak között ötágú csillag) az utánzata foglal helyet. A koronázott előlapi éremképnek Károly Róbert mindkét említett kispénzén való előfordulása valószínűvé teszi, hogy a kettő közös verdéből került ki és igy elősegíti a két éremnek fehérvári veretként való elkönyvelését. Schulek a CNH. II. 34. sz. parvus veretési idejét 1332—1337 közötti időre teszi, azon feltevés alapján, hogy erre vonatkoztatja a pápai tizedszedő jegyzékének „Vien­nenses valde parvos qui currunt in Alba Regali” megjelölését. Minthogy e kispénz úgy bécsi jellegénél fogva, mint csekély súlya következtében jól megfelel a „valde parvus” elnevezésnek, ezt a feltevést egyelőre valószínűnek fogadhatjuk el és így ebben lehet látni a második székesfehérvári veretű kispénzt. Sajnos ezen a vereten semmiféle verdejegy nem fordul elő. Valószínűleg e két éremfajhoz hasonló veretek lehetnek azok a kis obulusok is, melyekről Buchenau tett említést egy Székesfehérvár közelében előkerült éremlelet leírásánál.15 16 Nyilvánvalóan ilyenek voltak azok a „Viennenses valde parvos” is, me­lyek Fehérvárott forogtak és tizenhárom ment belőlük egy garasra a pápai tizedszedők jegyzéke szerint.16 Végül ugyancsak hasonló veretekre gondolhatott Pauer János, aki a szentmihályi éremlelet ismertetésében azt írja, hogy voltak benne olyan veretek is, melyek Székesfehérvár saját pénzét képezték.17 Nem mondja meg, hogy melyek ezek, és a lelet egyébként csupa szlavón dénárokból és bécsi dénárokból állott, tehát feltehető, hogy Pauer, akinek nyilván tudomása volt a régi székesfehérvári pénzve­résről, a lelet bécsi denárainak sorában tételezte fel egyik-másikról, hogy az esetleg fehérvári veretű érem lehetett. Jelenlegi ismereteink és ebből következő feltevéseink szerint tehát a legnagyobb valószínűséggel csak a CNH. II. 27. és 34. sz. éremfajokat lehet XIV. századi fehér­vári veretű pénzeknek tekinteni. Az egyiken rajta látható A-betűt egyenesen a fehér­vári verde jelének lehet felismerni. Úgy a régi irodalom (Rupp, Weszerle, stb.), mint az újabb kutatás (főként Schulek) nézete szerint az Anjou-kori pénzeken az A és A—A betűk általában a fehér­vári pénzverő verdejegyének tekinthetők. Ha ezt az egyébként tényleges bizonyíté­kokkal nem igazolható feltevést helyesnek fogadnánk el, akkor a fehérvári veretű pénzek számát lényegesen bővíteni lehetne. Ugyanis ezek a betűk előfordulnak Károly Róbert CNH. II. 15. dénárján, továbbá CNH. II. 19. obulusán, valamint I. Lajos CNH. II. 72. dénárján. Károly Róbert említett két verete 1338—1342 között került kive­résre az állandó értékű pénzek veretési idején. Lajos CNH. II. 72. sz. dénárja pedig valószínűleg 1343-ban készült. Ilyenformán 1338—1343 közötti időben is kerültek volna kiverésre dénárok Fehérvárott, de ezek már nem bécsi jellegű pénzek, hanem 15. H. BUCHENAU: Ein ungarischer Fund von Wiener Pfennigen. Jahrb. f. Altertumskunde 5 (1911) 179—187. 16. Mon. Vat. I. 312. 17. RÖMER F.: A szent-mihályi (Fehér megye) éremlelet ismertetéséhez. ArehÉrt. 6 (1872) 193 —196. A lelet részletes leírását PAUER JÁNOS a Székesfehérvár c. lap 1871. évi 4—5. és 13. számaiban közölte. 118

Next

/
Thumbnails
Contents