Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Huszár Lajos: Anjou-kori pénzverés Székesfehérvárott
Figyelembe véve azt az ismert tényt is, hogy István király Fehérvárott királyi palota építésébe kezdett és összevetve ezt az előbbi két adattal, a fehérvári pénzverést vitatok szerint Fehérvár királyi székhely volt és a ’Regia Civitas’ valamint ’Alba Regalis’ nevek rokon értelmét hangoztatva, az első magyar pénzverde működését Székesfehérvárott tételezték fel. Ennek a kérdésnek a további részletes taglalásával nem kívánunk ezúttal foglalkozni, csak röviden említjük meg, hogy a kutatás jelenlegi állása szerint, anélkül, hogy egyértelmű és perdöntő bizonyítékokkal lehetne szolgálni, mégis inkább Esztergomban gyanítható az első magyar pénzek verdehelye. Erre vonatkozólag három eléggé nyomós közvetett bizonyíték szolgál indokolásul. Elsősorban úgy látszik, hogy Esztergom volt István király állandó tartózkodási helye, másodsorban a XII. századtól kezdve már bizonyíthatóan Esztergomban működött az ország egyetlen pénzverdéje és végül az esztergomi érseknek a joga volt a pénzverés feletti felügyelet (pisetum jog), mégpedig XIII. századi oklevelek tudomása szerint már ősidők óta. Ezek a közvetett, de mégis nyomosabb okok jelenleg Esztergom felé billentik a mérleget az első magyar pénzverde működési helyének a mérlegelésénél, de maga a kérdés véglegesen elintézve még nincsen és a vita ebben a vonatkozásban egyáltalán nem tekinthető lezártnak. Szilárdabbá válik alattunk a talaj, ha a fehérvári pénzverdének a XIV. század elején bizonyítható működését kíséreljük meg közelebbről megvizsgálni. Ugyanis ebből az időből származó hiteles írott források alapján ki lehet mutatni, hogy az egykorú pénzforgalomban fehérvári veretű pénzek is részt vettek. Ennek a fehérvári pénzverésnek mintegy gazdaságtörténeti hátterét nyújtja az országos súlymérték székesfehérvári változatának (pondus Albense) a kifejlődése. Erre nézve a XIII. századból ismeretesek az első hiteles adatok. Ekkor az országos sűlymérték a márka volt, amelynek az ország különböző területein és városaiban részint eltérő, részint pedig többé-kevésbé azonos súlyú változatai fejlődtek ki és ezek sorában a fehérvári „pondus” is mint helyi súlyváltozat szerepelt. Ez ugyancsak tíz pensás márka volt, tehát a forgalomban levő dénárokból 10 X 40, azaz 400 dénárt számoltak a fehérvári márkára is. Ez a székesfehérvári márka 1269—1338 között különböző néven tűnt fel az egykorú forrásokban, mint pondus Albense; pondus de Alba Regali; ad computum Albensem; vagy ad numerum marcarum Albensium1 és az ilyen helyi súlyváltozatnak a kifejlődése nyomatékosan mutatja Fehérvár jelentős helyzetét az egykorú gazdasági életben. A pondus Albense súlyára nézve elfogadható az a megállapítás, mely szerint több más helyi márkasúllyal együtt a fehérvári változat is a 233,3533 g súlyú magyar márka, vagy Béla király márkája néven ismert márkasúllyal volt azonos,3 4 5 amely a XIII. század vége előtt, vagyis a budai márkának általánossá válását megelőző időben országos súlymértékként volt használatban. Arra nézve nem lehet biztos feleletet adni, hogy ez a márkasúly a XIV. századi fehérvári pénzveréssel állott-e valamilyen kapcsolatban. Ebben az időben ugyanis már országszerte a 245,5779 g súlyú budai márka volt a pénzverési alapsúly, viszont a Blagay család oklevéltárában a már említett 1328-ból származó oklevél a kis bécsi dénárokat „ad rationem ponderis de Alba Regali” említi.6 Ha fel is tételezzük, hogy a kis bécsi dénárok ma3. E. SZENTPÉTERY: Scriptores rerum Hungaricarum II (1938) 385. 4. 1269. I. 21, „...singula septem pondera cum iusto Albensi pondere...” ERDÉLYI L.: A tihanyi apátság története I (Bp. l:S0'8) 531; 1316, ,,...et quindecem marcis, similiter puri argenti ponderis Albensis ac quinque marcis puri argenti eiusdem ponderis...” G. FEJÉR: Codex. Dipl. VIII. 1. 603; 1328. IX. 22, „...pro ducentis et quinquaginta marcis denariorum parvorum Viennensium ad rationem ponderis de Alba Regali, quamlibet marcam cum decem pensis computando...” Blagay család okit. 1C6; 1333. II. 2, „...ex 12 marcis 4 marcas ad computum Albensem...” Num Közi. 25 (1926) 103. 122. reg; 1338. X. 11, „...in 80 marcis ad numerum Albensium...” ibid. 104. reg. 5. HÓMAN B.: Magyar pénztörténet ÍOOO—1325. (Bp. 1916) 104. 114
