Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Kovács Éva: A középkori magyar királyság jelvényeinek kérdése
volt-e ott jelvény szerepük15 16? Ugyancsak nem tudjuk, jelvény volt-e az a XI. századi bizánci arany armilla, melynek töredékei feltehetően Veszprém környékén kerültek elő.17 Dlugoss fentebb idézett leírása Ulászló koronázásáról arról tudósít, hogy párosán használták az armillát, egyébként a császári ornátushoz is két darab tartozott.18 E pillanatnyilag rendelkezésünkre álló, meglehetősen hézagosán összefüggő, kevés támpont alapján csak azt konstatálhatjuk, hogy III. Béla korában jelvényszerűen használtak egy darabot. Az már nem dönthető el, hogy ő maga vonta-e be — esetleg bizánci mintára — az armillát a magyar koronázási jelvények körébe. Nyitva marad az a kérdés is, hogy valódi armilláról, tehát a felső karon viselt ékszerről van-e szó, amire a darab meglehetősen bő kerülete utal, vagy csuklón viselt ékszerről, amire meg a sírban elfoglalt helye mutat.19 20 Az eddig említett tárgyak, beleértve a királynő koronáját is, tipikus halotti ékszerek, a temetésre készültek. Nem ez a helyzet a gyűrűkkel, körmeneti kereszttel és enkolpionnal. A sírokban talált gyűrűk általában személyes tárgyak és ezért nemes ékszerek. Hogy csak magyar példáknál maradjunk, Hartvik említi, hogy az 1083. évi elevatio alkalmával keresték Szent István arany gyűrűjét, amelyet csak később találtak meg épen maradt, s legfőbb ereklyeként tisztelt jobbján.2(1 Bármilyen óvatossággal is kezeljük Hartvik közléseit, annyi mindenesetre kiderül ebből, hogy természetes számára, hogy a halott királlyal eltemetik gyűrűjét. Új abban sikerült azonosítani a Margitszigeten talált zefírköves gyűrűt, amely valószínűleg V. Istváné volt (t 1272).21 A székesfehérvári lelethez tartozó két darab közül Annáé sima aranyfoglalatú, gránát intaglioval, a királyé nagyméretű, arab feliratos almandinkővel és hármasosztású tokkal ereklye vagy méreg számára.22 A király gyűrűjének szárát utólag bővítették. Deér szerint III. Béla számára készült magyar munka.23 Az enkolpion-1 (= ereklyetartó) eddig úgy tárgyalták mint a gyűrű mellett a másik személyes ékszert, esetleg III. Béla bizánci tartózkodásának emlékét.24 Az enkolpion kétségkívül bizánci, de korábbra, a XI. századra datálható. Abban az állapotban azonban, amelyben a sírba került, már nem viselhette a király, hiszen roncs volt. Eredetileg tíz zománcos lapjából csak négy maradt, közülük egyet a hátoldalról helyeztek elülre nem egészen megfelelő méretű keretbe. Elvesztek a gyöngyök és csak a csapocskák mutatják, hogy voltak egykor. Formája és rendeltetése alapján szinte biztosra lehet venni, hogy ereklyetartó volt, stilizált ereklyetartó mellkereszt. Mármost ha a temetéskor már sem eredeti rendeltetésének nem felelt meg mint ereklyetartó, sem ékszernek, hiszen csak töredék volt, felmerül a kérdés, hogy nem helyettesített-e valamit, mint a temetésre készített tárgyak? Valószínűleg igen, méghozzá az Árpádok családi tulajdonában levő kereszt ereklyetartó mellkeresztet. Nem térhetünk ki itt a nyakban viselt, viselőjükkel eltemetett jelvény ereklyetartókra, csak a következő magyar vonatkozású adatokra utalunk: II. Géza oroszföldi hadjára15. P. E. SCHRAMM: Herrschaftszeichen, op. cit. 546—547. 16. I. DIENES : Einige gemeinsame Züge der frühfeudalen Kulturen Osteuropas Acta Arch Hung 17 (1965) 27—28. 17. É. KOVÁCS: Les fragments d’une armilla byzantine a Veszprém, Acta Historiae Artium 12 (1966) 347—352. 18. L. 2. és 15. jegyzet. 19. A király jobb csuklóján találták, amint Erdy tanulmányához közölt felvételi rajz mutatja. ËRDY J.: IH. Béla magyar király és nejének Székes-fehérvárott talált síremlékei. KUBINYI F.—VAHOT I.: Magyarország és Erdély képekben I (1853). 20. „ . . . quesitus est anulus, qui beati viri dextere fuerat impositus.” — a szöveg máshelyén csodálatos művű gyűrűnek nevezik: . cum anulo mirifici operis . . .” SSRH II. 437 , 438. 21. F. VATTAI E.: A margitszigeti korona és gyűrű. Folia Archeologica (1966/67) 124., 56. ábra. 22. FORSTER GY.: op. cit. 215—216, 217—218, képekkel és Vili. tábla. 23. J. DEÉR: Die Heilige... op. cit. 46. 24. FORSTER GY.: op. cit. 211—213. VIII. tábla. 106
