Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Kovács Éva: A középkori magyar királyság jelvényeinek kérdése
Kovács Éva A KÖZÉPKORI MAGYAR KIRÁLYSÁG JELVÉNYEINEK KÉRDÉSÉHE/ Egy 1240 táján Magyarországon járt osztrák szerzetes, aki hiteles értesüléseket szerezhetett IV. Béla udvaráról, a következőket írja a magyar királyok koronázásáról: Az itt szereplő arma — Deér értelmezésében — a királyi jelvények összességét jelenti. Mik voltak ezek a jelvények? Korona és kard bizonyára. De Ulászló 1440-es koronázásával kapcsolatban Dlugoss ennél többet sorol fel: ...„Wladislaus rex omnibus vestimentis suis regalibus ... sandaliis seu caligis, calceis, humerali, alba, cingulo, stola manipulari, duabus dalmaticis, duabus armillis, pectorali, cappa, cruce legationis, sceptro, vexillo, pomo rotundo ... insignitur.”1 2 A múlt században még a mai együttes is gazdagabb volt; azóta elvesztek a cipők és harisnyák.3 A XIII. századi szerző, az akkori magyar felfogásnak is megfelelően, a trónust és a koronázási jelvényeket Szent Istvánra vezeti vissza. A ma meglevő jelvények közül azonban — a kutatás jelenlegi állása szerint — csak egy darabot lehet István korára keltezni, a palástot, amely azonban nem koronázás céljára készült, hanem miseruhának.4 Istvánhoz, mint donátorhoz fűződő kapcsolata lehetett az oka annak, hogy később a koronázásoknál használták. A többi jelvény közül egészen kései és jellegtelen a kard, Anjoukori a kettőskeresztes országalma, XII—XIII. századi a jogar.5 Későbbi a korona is.6 Tehát a mai együttes a legkülönbözőbb korokból való tárgyakból állott össze. Az ugyan valószínű, hogy a későbbi tárgyak felváltották az elveszett, vagy tönkrement István-kori, vagy legalább is még az Árpádok idejéből való jelvényeket. A magyar insignia-kutatás menete eddig főleg a meglevő jelvényekhez kapcsolódott: ezeket vetették össze leginkább az írott forrásokkal. A forrásokban különben is sokat szereplő kardhoz két tárgyi emlék is köthető: az egyik a bécsi szablya, honfoglaláskori díszfegyver, amely még a fejedelmi kincsből származhatott az Árpádok királyi kincstárába és Salamon anyja 1063-ban ajándékozta el Nordheimi Ottónak.7 A másik kard valóban István-kori északi munka, 1355-ben már mint gladius 1. Chronicon Rythmicum Sitticense. SSRH II. 607. — Idézi J. DEÉR: Die Heilige Krone Ungarns (Wien 1966) 209. 2. J. DLUGOSSI: Historiae Polonicae Libri XII (Lipsiae, 1711) I. 742. 3. IPOLYI A.: A magyar szent korona és a koronázási jelvények története és műleírása (Bp. 1886) 218. — HÖLLRIGL L.: Pontificalis cipők. Magyar Múzeum (1947) 20—26. 4. Ê. KOVÁCS: Casula Sancti Stephani Regis. Acta Historiae Artium 5 (1958) 181—221. 5. Korábban általánosan elfogadott nézet volt, hogy a jogar István-kori, sőt korábbi a palástnál is. Ojabban Deér a korona felső részével egyetemben a XII—XIII. század fordulójára datálja. J. DEÉR: op. cit. 6. J. DEÉR: op. cit. 7. Z. TÓTH: AttUas Schwert (Bp. 1930). Reges usque hodie quando coronantur in prefati Stephani solio locantur Suis armis inclitis illi decorantur qui per regni presules in reges consecrantur.1 103
