Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. I. Az államalapítás kora - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967)
Bónis György: Székesfehérvár az Árpádház székhelye
instituit).39 III. Sándor és III. Kelemen pápák XII. század említése a székesfehérvári prépostság Istvántól származó szabadságairól, jogairól és kiváltságairól így teljesen hitelesnek tekinthető.39 Jankovich Miklós mutatott rá, hogy az Árpádnemzetség tagjainak temetkezőhelyét — Fejéregyházától kezdve — királyi kápolnák jelzik; ha az államalapító után királyaink másutt is temetkeztek, ezek a helyek is szinte kivétel nélkül alapításaik vagy a nemzetség egyházai.40 Hogy a Fehérvárra való temetkezés gyakorlata Kálmántól kezdve volt folyamatos, azt uralmának jellege magyarázza meg; törvényének bevezetésében olvassuk, hogy tudatosan a szentístváni rend megújítására törekedett, non tam quasi fundator, sed superedificator.41 Utódai sem becsülték meg kevésbé a dinasztia szent helyének jelentőségét az állam szempontjából. Tamás spalatói főesperes pl. beszámol róla, hogy a tatárok elől menekülő IV. Béla családjával és az egyháziak kincseivel együtt Szent István testét is a tengerpartra vitette.12 Az Árpádok szakrális központjában alapított templom természetesen a dinasztia saját egyháza volt. A „magam egyháza” jelentőségét már régen felismerték; újabban Jankovich hangsúlyozta, hogy az egyházmegyék és főesperességek szervezetétől függgetlenül, az uralkodóház kápolnái a kora-középkori értelemben sajátjaik voltak, s ennek megfelelően az exemptio kiváltságát élvezték. Közvetlenül a római szentszék hatósága alá azonban csak Székesfehérvár és Pannonhalma tartozott.43 Ő emelte ki azt a döntő fontosságú bizonyítékot is, amelyet Hartvik szolgáltat a fehérvári egyház alapításáról: a szentkirály a bazilikát „saját egyházául tartotta meg” (in propriam ecclesiam rex retinens).44 Ebben a korai középkor általános tendenciája mutatkozik meg: a király „kápolnája” nem esett egybe az egyházi metropolisszal, az érsekséggel, mégis magas rangú exemptiót élvezett. Hogy csak néhány példára emlékeztessek, a longobárdoknál Pávia és Milánó, a frankoknál St. Denis és Reims, az angoloknál Westminster és Canterbury, a bajoroknál Regensburg és Salzburg közt állott fenn ez a különbség. Az első lengyel koronázási jelvényeket Krakkóban őrizték, míg az ország egyházi székhelye Gniezno volt.45 A magyar egyház központja — nem minden vita nélkül — Esztergomban alakult ki, de a királyi család „saját” egyháza Székesfehérvárt maradt. Kumorovitz meghatározása szerint: „A királyi kápolna (capella regis, capella regia) a középkori uralkodók egyházi udvara. Három elemet: a királyi ereklyekincset, a királyi oratóriumot (palotakápolna) és az udvari papságot foglalja magában.”46 A fehérvári bazilika eredeti királyi kápolna voltából következett, hogy az uralkodó itt őrizte legbecsesebb ereklyéjét, a koronát. A magyar állam korai századaiban — mint közismert — a koronát (és a hozzá idővel csatlakozó koronázási jelvényeket) az uralkodó sajátjának tekintették. Őrizetéről ő maga gondoskodott,, s hol lehetett nagyobb biztonságban, mint a dinasztia „saját egyházában” ?47 Ugyanígy nyugodtak a francia koronázási ékszerek a Capet-dinasztia „saját” kolostorában, 38. SSRH II. 38«. 39. Tartalmi átírása V. Márton 14aW. jún. 26-i bullájában: KAROLY J.: op.cit. 643—644. 40. JANKOVICH M.: op.cit. 88—90. 41. ZÁVODSZKY L. : A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai (Bp. 1904) 183. 42. A. GOMBOS: op.cit. III. 2240. 43. JANKOVICH M.: op.cit. 6<P-62, vö. CSIZMADIA A.: A magyar állam és az egyházak jogi kapcsolatainak kialakulása és gyakorlata a Horthy-korszakban (Bp. 1956) 43—44. 44. SSRH II. 418: JANKOVICH M. : op.cit. 70. 45. J. DABROWSKI: Die Krone des polnischen Königtums im 14. Jahrhundert. Corona Regni hrsg. V. M. -Hellmann (Weimar 198)1) 457, 459. 46. KUMOROVITZ L. B.: op.cit. 109. 47. ECKHART F.: A rzentkorona-eszme története (Budapest 1941) 42i; számos forráshely a corona nostra (regia) említéséire J. KARP AT: Corona regni Hungáriáé im Zeitalter der Árpádén, az: idézeti Corona regni c. kötetben, 293—296. — A korona őrzésére FITZ J.: op.cit. 8. 56
