Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. I. Az államalapítás kora - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967)
Kovács Éva: A székesfehérvári királyi bazilika XI. századi kincsei
Kovács Éva A SZÉKESFEHÉRVÁRI KIRÁLYI BAZILIKA XI. SZÁZADI KINCSEI Szent Istvánt, a fehérvári egyház alapítóját életiratai különösképpen mint templomok fundátorát és buzgó donátorát állítják elénk. Az egyházat ilymódon szervező király nagyon is reális tevékenysége mellett szinte eltörpül az életszentség igazolására felsorakoztatott csodák súlya. Mellette a templomokkal ugyancsak bőkezű, a legenda szerint azok számára hímezgető királyné alakja éppen e ponton hitelesnek látszik. Nem szükséges itt hangsúlyoznunk, mennyire kedvelte István a székesfehérvári bazilikát, későbbi temetkező helyét. A páratlan donátor munkájának eredményéi sajnos emlékekkel nehéz dokumentálni. A fehérvári bazilika felszereléséről szűkszavúan, de nem titkolt elismeréssel emlékezik meg a Nagyobb Legenda szerzője. Különösen a paramentumok nagy számát emeli ki, valamint az oltárokat díszítő arany táblákat és a csodálatos művű cibóriumot.1 A színarany oltártáblák megfelelőjeként az ún. bázeli antependium kínálkozik, ma a Cluny Múzeumban. Ezt kétségkívül István sógora, II. Henrik rendelte, újabb feltevések szerint azonban nem Bázel, hanem a Bamberg-Michaelsbergi bencés kolostor számára.2 A sógora környezetében kialakult ízlés, intézmények és szokások, s általában a bajor példa több tekintetben példaadó volt István számára. Sőt ezen általános megállapításon túl, az antependium stílusa is rokon a koronázó palástéval, amelyet hiteles adományozó felirata sorol a bazilika egykori felszerelési tárgyai közé. A Nagyobb Legenda a továbbiakban még a bazilika kincstárában található nagyszámú kristály, ónyx, arany és ezüst edényről beszél. Ezekből sajnos semmi sem maradt. A Képes Krónika hasonlóan sommás felsorolásában még kelyhek és keresztek is szerepelnek. Részletesen leírja viszont a krónika szerzője a két rationalét — püspöki vállruhát — amelyeknek szegélyébe hetvennégy márka színarany volt szőve, s drágakövek is díszítették. Azonkívül István kérésére Benedek pápa ezeket ellátta azzal a kiváltsággal, hogy bárki magára öltve misézés közben felkenheti, megkoronázhatja és karddal övezheti a királyt.3 E közlés forrásértékén mindenesetre 1. „...innumerabilia palliorum paramentorum et aliorum ornamentorum ibi esse genera, circa altaria tabulas plures auro purissimo fabricatas, lapidum series preciosissimorum in se continentes, cyborium arte mirabili supra christi mensam erectum. Cameram omni genere vasorum cristaliinorum, onichinorum, aureorum, argenteorum pleniter refertam.” VARJÚ E.: Legendae Sancti Regis Stephana (Bp. 1928) 11. 2. Basier Zeitschrift für Geschichte und Altertumskunde H. F. HAEFELE: Die metrische Inschrift auf der Altartafel Heinrichs II. 50 (1957) 25—34. 3. „Inter cetera vero dedit eidem Albensi ecclesie quaedam donaria sempiterne memorie dign.i, duo scilicet racionalia, quorum utrumque habebat oram contextam septuaginta quatuor marcis auri purissimi et lapidibus pretiosis, quae beatus Benedictus sancte Fomane ecclesie pontifex ad preces sancti Stephani regis tante auctoritatis privilegio insignavit, ut quicumque in celebrando missam es uteretur, legittime posset regem inungere, coronare et gladio accingere.” DERCSÉNYI D.— CSAPODINÉ GÁRDONYI K.— MEZEY L,— GERÊB L.: Képes Krónika (Bp. 1964) 99. 157
