Fitz Jenő: Kiadatlan Hercules domborművek Fejér megyében - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 2. (Székesfehérvár, 1957)
profilján, jobbjával a fátyolt mellén összefogja. Hercules bal lábán áll, bal karjáról oroszlánbőr csünghetett le. A bunkót vállának támasztja. Mindketten mozgásban vannak jobb felé. A jelenet közepén üres kiiné, amely az itáliai szarkofágok hatására mutat. A kiiné magas háttámlája mögött arra támaszkodó női alak, előtte a földön két tripus, a baloldali oldalnézetben, a másikból a felső kerek lap is látható. A kiiné előtt jobbra Admétos ül, bal felé fordulva, szomorkodó tartásban, könyökét az erősen megrongálódott fejjel a kiiné oldaltámláján nyugtatja, amelyen bal keze is látható. Az érkezőket, mint a savariai sírkövön, még nem ismerte fel.18 Pannóniái anyagunkban a Proserpina- és a Villa Albani-szarkofágok típusain kívül egy magyaróvári sírkőtöredéken a monda ábrázolásának harmadik változatát találjuk. Az erősen töredékes képmező baloldalán jobb felé fordulva Hermès áll, chlamysban, kezében kerykeionnal. Feléje, erősen kilépve, Hercules közeledik, — a töredéken csak lábai láthatók. Alkestis lába, ruhájának szegélye már inkább csak sejthető. Hermès és Hercules között mindhárom fejét lecsüggesztő kerberos.19 Az alvilágból való visszatérés e jelenetét itáliai szarkofágok is megörökítették. C. Iunius Pál. Euhodus említett szarkofágján Plútón, Persephoné és a Moirák mellett Hercules oldalán a kerberost is látjuk. Egy másik szarkofágon, amely a jelenetet két alakra egyszerűsíti, balról az alvilág hatalmas kapuja, előtte Hercules, bunkóját bal kezében vállának támasztva tartja, szélesen kinyújtott jobbjával a lepelbe öltözött, de arcát szabadon hagyó Alkestist vállánál fogva támogatja vissza az életbe.“ Hermést a Proserpina-szarkofág másik keskeny oldala ábrázolja Alkestis-szel. Hermès mögött itt is az alvilág kapuja.21 Hercules megjelenése a síremlékeken tipikus jelenség a császárkor második felének szepulchrális szimbolikájában. A hős számos kapcsolata az alvilággal, minden megpróbáltatás felett kivívott győzelmei és nem utolsósorban győzelme magán a halálon, a lélek földi küzdelmeinek és a halál fölötti győzelem sóvárgásának szimbóluma lett. Ez magyarázza az addig jelentéktelen Alkestis-monda szokatlan népszerűségét is. Nem véletlen, hogy az antik sírplasztika a sírontúli viszontlátás, a feltámadás gondolatának kifejezésére oly gyakran nyúlt vissza a mitológia e korábban nem ábrázolt történetéhez. A provinciális művészet a monda számos eseményéből a számára egyedül fontosat, a maga mondanivalóját kifejező képet ragadta ki: a halálból való visszavezetés vigasztaló ábrázolásét.1’ 5
