Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Nyéki Tamás: 1956 emlékezete a szegedi városképben
1956 emlékezete a szegedi városképben Nyéki Tamás Az 1989-es rendszerváltozás után, ahogy minden településen, Szegeden is igyekeztek emlékhelyeket kialakítani az évtizedekig elhallgatott 1956-os forradalomnak. Az eltelt 30 év során különféle jellegű, minőségű és gondolatiságú szobor- és táblaemléket emeltek, amelyek mára jól kirajzolják a szegedi 1956-os megemlékezések térbeli és emlékezetpolitikai szerkezetét. A tanulmány nemcsak ezeket tekinti át, hanem kitér az 1956 és 1989 közötti hivatalosnak tekintett, mégis szűkkörű megemlékezésekre, és a főleg az 50. évfordulótól kezdve szervezett, személyesebb hangulatú emlékező sétákra. 2006-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája elhatározta, hogy a szokásos Egyetemi Tavasz és az Őszi Kulturális Fesztivál keretében tematikus sétákat szervez a forradalom szegedi, jelölt vagy jelöletlen helyszíneire. Mivel akkor történész végzettségű kulturális szervezőként dolgoztam az irodán, én állítottam össze és vezettem a sétákat. A tavasszal és ősszel vezetett 3-4 séta nagy érdeklődést váltott ki (és ezért később még szervezni is kellett néhányat), több érdekességet is felvetett, és az útvonal kijelölése jól kirajzolta a szegedi 1956-os megemlékezések szerkezetét. A sétákon részt vett érdeklődők életkori megoszlás szerint inkább a középkorúak és az idősek közül kerültek ki, a fiatalabbak már kevesebben képviseltették magukat. Utóbbiak közül is főleg az egyetemisták, azon belül pedig a történelem szakos hallgatók voltak többségben. A fiatalabb korosztály egy sétán jelent meg, amikor az egyik szegedi középiskola egyik osztályát hozta el a történelemtanáruk. Jellemző volt a séták során, hogy a tüntetések 1956-os helyszínein (Klauzál tér, Széchenyi tér, Dugonics tér, stb.) mindig volt a résztvevők között olyan, aki egykoron részt vett azokon az eseményeken, és emlékeit szívesen megosztotta a többiekkel, így kiegészítve az általam elmondottakat. Konkrét napokra nem mindig emlékeztek, de színes beszámolókban idézték fel fiatalkori emlékeiket. Érdekes volt, hogy a nem tüntetésekkel kapcsolatos helyszíneken (pl. a Honvéd téri egykori laktanyánál, az Auditorium Maximumnál vagy egyéb egyetemi helyszíneken) nem találkoztam olyan résztvevővel, aki az akkori eseményeknél jelen lett volna. Ennek oka többféle lehet: az egyik lehetőség az, hogy például a fegyveres nemzetőrök közül többen emigráltak vagy börtönt szenvedtek, esetleg el is költöztek a városból, és ugyanez érvényes lehet az egykori egyetemista forradalmárokra is. Az előbbi kategóriában kevesebben voltak, akik pedig„csak"a tüntetéseken, népgyűléseken vettek részt, sokkal többen - ők voltak azok, akik nagyobb retorziók nélkül megúszták és maradtak a városban, folytatták tovább korábbi életüket. Az egykori résztvevők történeteit kiegészítve, az 1956-ot kisgyerekként átélt vagy 1956 után születettek 182
