Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Bíró-Balogh Tamás: Kölcsönhatások: írók, költők és Szeged
Kölcsönhatásban: írók, költők és Szeged Bíró-Balogh Tamás Szakirodalmi közhely, hogy a város pusztulással teremtődött: az 1879-i árvíz így természetesen a kultúrára, azon belül az irodalomra is hatott. Az addig mezőváros-jellegű Szegeden óriási mértékben fejlődött az írott szó vidéke is. Volt olyan időszak, amikor négy napilap is megjelent a városban, nem véletlen, hogy országosan ismert újságírók szerződtek le kisebb-nagyobb időre Szegedre. A századelőn mégis volt ellenvélemény. Nem is akárkitől. „A városnak nem volt és nincs irodalma, mert nem volt története, múltja és nincs egyéni jellege. Szeged nem volt soha irodalmi fészek. A magyar irodalom itt nem időzött, nem táborozott és nem kötött békét soha" (Juhász, 1906). Juhász Gyula írta e kemény sorokat. A huszonhárom éves fiatal - ekkor budapesti! - egyetemista hozzáteszi: „A szegedi városi írókat - ha érnek valamit - előbb-utóbb úgyis meglátja és - elnyeli Budapest. / Ki tudja, talán támad egyszer egy szegedi író, aki Budapestet nyeli el! De annak meglehetősen óriásnak kell lennie. Addig marad Szeged, ami volt: a magyar írók feltételes megállóhelye." Juhász soraiban azonban önellentmondás rejlik, hiszen ha valaki megáll egy időre Szegeden, az már itt is „időzik" valamennyit. Kérdés, hogy mennyit. Másrészt Juhász ifjúi hevében nem számolt az olyan, nem is oly sokkal korábban Szegeden időző írókkal, mint pl. Mikszáth, Gárdonyi, vagy saját kortársaival, Tömörkénnyel, Mórával. És habár cikkében sok részigazság van, az egész mégis torzít, ezért is lehet, hogy az érettebb Juhász később árnyalt véleményén. Merthogy éppen erről van szó: egy város irodalma több szegmensből áll össze. Szegedé meg pláne. Mert ha csak a valóban itt élő, helyi írókat néznénk, ha nem is szegény, de jóval szegényebb lenne a korszakban a város kultúrája: legnagyobbrészt az itteni napilapok munkatársai, három kiemelkedő író: Tömörkény, Móra és Juhász. (Hármójuk közül ráadásul csak Juhász az igazi „bennszülött", Tömörkény Cegléden, Móra Kiskunfélegyházán született.) Hozzájuk csatlakozott valamivel később„átutazóként" József Attila és Radnóti Miklós, majd immár egy másik korszakban Baka István: ő előbb szintén átutazó (1967-1972 között járt az egyetemre), majd egy rövidebb szekszárdi életszakasz után 1974-től haláláig Szegeden élt - viszont Baka „közismerten szülővárosában, Szekszárdon érezte jól magát, a szegedi kisvilághoz ambivalens módon kapcsolódott" (Olasz, 2010). Szeged irodalmához természetesen hozzátartoznak azok az alkotók is, akik rövidebb-hosszabb ideig tartózkodtak a városban. Elsősorban a Szegedre 1920-ban Kolozsvárról áttelepült egyetemnek volt nagy vonzóhatása, emellett pedig a főiskolának. (Az első sokáig József Attila nevét viselte, az utóbbi pedig Juhász Gyuláét - előbbi mára elvesztette ezt.) Érdemes belegondolni: Radnóti Miklós például csakis addig volt 86
