Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Nátyi Róbert: Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból
Nátyi Róbert Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból tartott Nemes Lampérth József és Uitz Béla grafikáinak ábrázolásmódját adaptálta saját kifejezésmódjához. A háttérben a fekete krétavonalak kalligrafikus hálózata szinte függönyként takarja el az asszony mögötti teret, amelyből a kézimunkázó alak ruhájának fehér foltjaival majdhogynem negatívként lép elő (Nátyi, 2017d). Moholy életművének tanúságai - a XX. századi történelmi események ismeretében - sajnos nem tudtak integrálódni nem, hogy a szegedi, de még a hazai művészetben sem. Nagyívű pályája több példával szolgál a modernizmus lehetőségei kapcsán, hiszen külföldre távozásával elképesztően szélesre tárultak szellemi perspektívái. A következő évtizedekben a modern vizualitás egyik evangélistájává válhatott, míg itthon maradt korábbi fegyvertársainak életműve egy egészen más struktúrájú szellemi környezetben természetesen más irányban alakulhatott. Példaértékű ebből a szempontból - az egyébként szintén Szegedről induló12 - Hevesy Ivánnal (1893-1966) történő szellemi „vitája", a kettőjük levelezéséből kibontakozó útjuk szétválása, amelyet Lengyel András plasztikusan dolgozott fel egyik tanulmányában (Lengyel, 1981:1098-1110). Ajánlatos szót ejtenünk a magyar művészettörténetben alig ismert Góth Imréről (1893-1982), annál is inkább, mert Szelesi Zoltán máig kézikönyvként használt, Szeged képzőművészetéről írt monográfiájában alig egy-két mondatot szentelt a festő életművének (Szelesi, 1975: 128-129). Góth Imre ahhoz a festőgenerációhoz tartozott, akik pályakezdését az első világháború majdnem lehetetlenné tette. A Képzőművészeti Főiskolát - katonai szolgálata miatt meg-megszakítva - Balló Ede és Réti István tanítványaként végezte el. A fiatal festő a 46-osoknál szolgált tartalékos hadnagyként. 1917-ben a harctéren tanúsított bátorságáért a Ferenc József Rend hadiékítménnyel díszített lovag keresztjét kapta (Kitüntetések, 1917: 6). 1920 februárjában nyílt meg a kiállítása, ahol bemutatta azt a Juhász Gyula-portrét (Ez az én vérem), mely a költőről festett arcképek közül az egyik legkifejezőbb, dinamikus alkotás (Apró, 1983: 7). Az itthon készült festményeiből - elsősorban portrékból, csendéletekből, grafikákból - álló kollekcióját, amely száznál több munkából állt, szintén bemutatta (Délmagyarország, 1920b: 5). Később, 1920 októberében - Moholyék után egy évvel - utazott el Szegedről Berlinbe (Szeged, 1922: 2; A kultuszminiszter döntése a Ferenc József ösztöndíjpályázat ügyében, 1917: 7; Pótnyomozás Góth Imre eltűnt festményei után. Flogyan tűnt el Szegeden a Berlinben élő művész több értékes képe, 1936:4). Góth szülővárosát azután is gyakran meglátogatta - például 1938 nyarán az akkor már Angliában élő festő újfent járt Szegeden (Regénybe, sőt mesébe való hír, 1938:9). A képzőművészeket pártoló, a modern trendeket felkaroló költő portréját Góth visszafogott, szinte monokróm, a zöldek különböző árnyalataira épülő harmóniákra hangszerelte. A különös, háromnegyedes - térden fölül látható - beállításnak, a hatásos, szinte éles megvilágításnak, illetve a teljes képteret kitöltő alaknak köszönhetően szokatlan feszültség és energia árad a poétából. A fölfelé, a távolba tekintő alak körüli a homogén, semleges háttéren elömlő fény egyrészt hangsúlyos plasztikát kölcsönöz a testnek, másrészt nem mindennapi mandorlába vonja 62
