Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Nátyi Róbert: Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból
Nátyi Róbert Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból 1919. november elején Gergely Sándor műtermében rendezték meg Gergely és Moholy-Nagy László közös kiállítását, amely Moholynak az első, és életében az egyetlen hazai kiállítása volt. A két alkotó művei mellett még Gergely feleségének, az ötvös Milkó Erzsébetnek az ékszereit is bemutatták. A tárlatot barátjuk, művészetük értő támogatója, Juhász Gyula nyitotta meg. A költő nagyon pontosan érzett rá a kiállítás jelentőségére: „Meg kell állapítanunk, hogy ennyire európai értékű és jelentőségű művészet még nem nyilatkozott meg városunkban, mint ami ebben a szerény szegedi atelier-ben most összezsúfolva van. A legtisztább és legkomolyabb mai művészi törekvések bátor és erős eredményeit láthatja itt az ember, és akinek van szíve, és érzéke van magasrendű artisztikum iránt, kalapot emel ennyi művészi becsület, tehetség és bátorság előtt" (Juhász, 1919b: 2). Moholy ezt követően még novemberben elhagyta Magyarországot, hogy Bécsben, majd Berlinben folytassa pályafutását. Gergely Sándor és felesége 1920 februárjában szintén Németországba költöztek. Moholy önálló stílusának kialakulásában fontos, bár rövid állomás volt Szeged. A pályakezdő művész Szegedi vasúti híd-ról (1919) készült rajza realizmusával bizonyos értelemben kilóg az abban az évben készült alkotások sorából.11 Valószínűleg a kompozíció feszessége, a híd ívei alatt látható városkép konstruktivitásra hívó látványélménye kelthette föl érdeklődését. A művész rugalmas szellemiségét, az új irányzatokra való nyitottságát jelzi, hogy néhány hónap alatt továbblépett ezen a látásmódon, közben más stílusokkal is kísérletezve kialakította saját forma nyelvét. Juhász Gyula portréja a dedikáció szerint 1919 szeptemberében készült, tehát pár héttel a két művész közös kiállítása előtt. A portré abba a csoportba illeszkedik, ahol Moholy expresszív stílusának kialakítása során dinamikus, mégis érzékeny vonalhálózat segítségével írta körül ábrázolt modelljét. Ez a megoldás megfelelt a hasonlóság elvének, de határozottan elindult egy modernebb fölfogás irányában. A költőről készült rajz az egyik legkorábbi lehet abból a realitás igényével is fellépő portrésorozatból, amelynek bizonyos darabjai {Simon Jolán, 1920; Önarckép, 1920; Mr. Hamilton portréja, 1920; Dr. Reinhold Schairer, 1921) még a németországi emigráció időszakában is sorra készültek, és mintegy átvezetést jelentettek az absztrakt fogalmazás felé. A szegedi költő portréján a vonalak sűrű vonalhálója a stíluskeresés irányába mutat. Később ezek a rajzok letisztulnak, a homlok és az arc esetében nem látjuk a karakter megfogalmazását erősítő, áthatolhatatlan segítővonalak szövedékét. Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy Moholy nemcsak Juhászról, hanem az ifjú művész pályafutását szintén nyomon követő Móra Ferencről is készített egy arcképet. Jó lenne, ha a jövőben előkerülne Moholy Móra Ferencről készített portréja - vagy legalább annak reprodukciója -, gazdagítván ismereteinket a művész korai, Szegeden készült alkotásairól. Az alatt a röpke, néhány hónapos időszak alatt, amit 1919-ben a városban töltött, készítette el Kézimunkázó nő című alkotását is. Az oldalról ábrázolt, ülő, varró nő modellálásához ugyanazt a sűrű vonalhálót használta, mint a Juhász-portréhoz, viszont itt pontosabban tetten érhető, hogy a fiatal alkotó az általa példaképeknek 61
