Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Medgyesi Konstantin: A "szegedi" Móra Ferenc
Medgyesi Konstantin A„szegedi"Móra Ferenc Móra több mint 30 éves hűsége Szegedhez - a város, amit nem hagyott el Fontos életrajzi elem, hogy 1904-től a városi múzeum és könyvtár munkatársa lett, ahol írótársa és barátja, Tömörkény István az igazgató. Kijelenthetjük, a múzeumi lét, a múzeumi ethosz, a múzeumi-könyvtári pozíció az, ami Mórát végérvényesen Szegedhez köti. Minden bizonnyal Tömörkény barátsága és a múzeum miatt maradt Szegeden, ezek a tényezők voltak a meghatározó kötőerők. Három olyan élethelyzet akadt a mórai életút során, amikor komolyabban felmerülhetett, hogy Szeged és Móra útjai elválnak. Móra Ferenc 1917-től a szegedi múzeum igazgatója, 1918-ban az őszirózsás forradalom egyik szegedi arca, 1919-ben pedig a Memento című elnagyolt, kellően át nem gondolt cikkével kvázi kiáll a Tanácsköztársaság törekvései mellett. 1919 nyarán-őszén, 1920 első hónapjaiban emiatt üldözött vaddá válik. Kap olyan barátinak tűnő tanácsokat, hogy hagyja el Szegedet, meneküljön - akár az országot is hagyja el. Móra erről a következőképpen gondolkodik: „Én nemcsak az országot, de Szegedet és azt a kultúrpalotát sem hagyom el, amelyet mint igazgatója írói álmaim beleölésével, húsz év fanatikus munkájával a vidék első kultúr-intézetévé tettem" (Péter, 1989:82). Hitet tesz amellett, hogy marad a városban, de fennmaradtak információmorzsák arról, hogy azon töprengett, öngyilkos lesz. Különös, bizarr, drámai lélektani helyzet. Töpreng, hogy eldobja-e az életét, de Szegedhez és főleg a múzeumhoz - a kimondott szavak és a tettek alapján is - ragaszkodik. Móra túléli a fehérterror szörnyű időszakát és még a múzeumigazgatói posztja is megmarad. Egy 1923-as szövegében találjuk e gondolatokat: „Amikor én húsz évvel ezelőtt betettem a lábam a szegedi kultúrpalotába, és örök szegénységgel lépvén frigyre, életemet felajánlottam a magyar kultúrának, abban a reményben voltam, hogy ennek oszlopcsarnokából fognak eltemetni, mint olyan munkást, akit túlél a jó híre. Sok tervem, álmom, félbe-alkotásom van itt, s már nem sok az időm" (Péter, 1989: 142). Móra annyiban látnok, hogy valóban kevés ideje maradt már; 11 év volt még hátra az életéből. S ez a szöveg azt a teóriát is alátámasztja, hogy Móra számára a legfontosabb kötőerőt Szegedhez a múzeum adta. Móra Ferencnek a húszas évek elején újra ki kellett magát találnia. Szeged biztos pont volt és maradt, de igyekezett magát egyre inkább országosan is pozícionálni. Az országos terjesztésű budapesti lap, a Világ tárcaírója; Szegedről küldi az írásait Budapestre. S mindemellett szinte hetente jár fel a fővárosba. Olyan sok időt töltött Budapesten a harmincas évek elején, hogy a Hotel Britanniában külön szobát tartottak fenn Móra számára. 196
