Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Romsics Ignác: Szegedi évszázadok
Romsics Ignác Szegedi évszázadok az ugyanezt a nevet viselő ispotályról kapta a nevét, s amelynek a törzslakosságát fuvarosok, vásározók és a céheken kívül rekedt iparosok adták. A század végén itt jelölték ki a betelepülő zsidóság lakhelyét is. Az élet újraindításában és a török utáni Szeged fejlődésének megalapozásában jelentős szerepet játszottak azok a piarista szerzetesek, akik 1721-ben hatosztályos gimnáziumot alapítottak a városban, és 1793-ban ehhez egy felsőfokú kétéves bölcsészeti stúdiumot is társítottak. Az ő iskolájukban tanult a Juhász Gyula által is említett Dugonics András, aki életének nagy részét ugyan nem Szegeden töltötte, viszont itt született, és 1762-ben itt mutatták be magyar nyelvű első színjátékát. 1800-ban az Oskola utca és az Oroszlán utca sarkán lévő vendéglőben fellépett az első magyar színiigazgató, Kelemen László társulata, és 1801-ben megkezdte működését a város első könyvnyomdája. Persze a felvilágosodás eszméi nem mindenkihez jutnak el, s ha el is jutottak, nem mindenkire hatottak. Az utolsó nagy boszorkánypert, amelyben 13 főt végeztek ki, ismeretes módon itt, Szegeden rendezték meg 1728-ban. Mária Terézia ezért intézkedett úgy 1756-ban, hogy a helyi bíróságok a továbbiakban nem hozhatnak ítéleteket boszorkányperekben. 1768- ban pedig minden ilyen büntetőjogi eljárás indítását megtiltotta. A reformkorban tovább tartott a lakosság dinamikus növekedése és a város modernizálódása. 1825-re a városlakók száma 32 ezerre, 1841-re pedig 44 ezerre nőtt. 1804-re elkészült a középtornyos, barokkos jellegű új Városháza, amely megnövelt formájában ugyan, de még ma is eredeti rendeltetésének megfelelően működik. Olajmécsesek felszerelésével 1827-ben kezdetét vette a belvárosi utcák éjszakai megvilágítása, 1829-ben megnyílt az első kaszinó, 1840-ben elkezdték kövezni az utcákat, 1845-ben takarékpénztár létesült. Az 1828-as összeírás szerint a lakosság mintegy 20%-a élt iparból és kereskedelemből, a többi még mindig mezőgazdaságból. Ám ha a hagyományos kézműves és kereskedő mesterségek mellett a céhen kívüli szakmákat, például a halászokat és a halfeldolgozókat, a hajóácsokat, a szappanfőzőket vagy a Rókuson elterjedt belterjes sertéshízlalással foglalkozókat is beszámítjuk, akkor ez az arány lényegesen magasabb. A mezőgazdaságon belül az állattenyésztés veszített jelentőségéből, de még mindig fontos ágazatnak számított. A város pusztáin ekkor 75 ezer juh, 15-16 ezer szarvasmarha és 5 ezer ló legelészett. Dinamikusan fejlődött a dohány- és paprikatermesztés, valamint -feldolgozás, és továbbra is jelentős volt a kereskedelem. A termékek java a négy országos vásáron és a hetipiacokon cserélt gazdát. Ez utóbbiaknak a Városháza előtti, akkor még homokos, kopár nagy tér adott helyet, amelyről a Honderű tudósítója 1845-ben így írt: „A nagy piac - mely óriás voltában inkább szolgál már kietlenségére, mint díszére Szegednek - zsúfolva volt árukkal s vevőkkel. Bánátból búzát hoznak ide. Makóról zöldséget, Vásárhelyről túrót, sajtot és egyebet; legjelesebb cikk mégis a szappan, hal, tarhonya s paprika. Paprikából Szegeden nemcsak a leves, de még a ház oldala is veres; ide akasztják összefűzve, s az, mint egy nagy szőnyeg, befogja oldalát. - Hal annyi van, hogy főkép, ha dögleni kezdenek, megbúzhődik tőlük a levegő." 12
