Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Horváth Ferenc: A szegedi vár bontása. A vár helye és szerepe a szegediek gondolkodásában
A vár az újjáépítése során a 18. században a város centrumalkotó tényezőjévé vált. Az újjáépítés nem csak az erődítésre, hanem a vár külső megjelenésére is figyelemmel volt. A nyugati kapu fölé magas, a város látképét uraló barokk-sisakos óratornyot emeltek. Az előtte levő nagy Lathrán (vásártér) felőli tornyokat és falakat körbefutó ívsoros párkánnyal díszítették. A tér körül épültek föl a város új, jelentős épületei, köztük a nyugati kapuval szemben az - új, megváltozott helyzetére is jelképesen utaló - új városháza. A jogi helyzet rendeződése a város fejlődése szempontjából bizonyos akadályokat ugyan elhárított, a város és a vár viszonya korántsem vált felhőtlenné. Az újabb várerődítések, leginkább az 1740-1770-es évek közötti építkezések újratermelték a korábbi ellentéteket. A legutolsó várerődítési tervek a hetvenes évek végén még a vár körüli, lőtávolságon belüli - gyakorlatilag a mai Somogyi utcáig terjedő - házakat is lebontással fenyegették. A Palánk lakói között pánik tört ki. A város erre pert indított az Eugénius árkon belüli vásár- és piacterek, valamint a vár telkének városi területként történő elismeréséért, amit a helytartótanács 1786. január 24-i leiratában jóvá is hagyott. Ezt követően II. József megszüntette a vár erődítmény-jellegét. A börtönkorszak Az épületegyüttes keleti felét leválasztották és fegyházzá, illetve javítóintézetté (domus correctorialis) alakították. Az északkeleti, ugyancsak lekerített szárnyban, a Zwingerben a legveszélyesebb, többnyire életfogytiglanra ítélt rabokat tartották. Az első, hajóvontatásra ítélt összeláncolt rabokat 1786 novemberében hozták Szegedre, akiket elsősorban a Maroson használtak föl. Az embertelen körülmények között tartott rabok rövid idő alatt valamennyien meghaltak. Ezután a török, majd a francia háborúk alatt több száz francia hadifogoly volt a várbörtön lakója. A közöttük pusztító járvány a város lakosságát is komolyan fenyegette. 1793 és 1800 decembere között összesen 370 francia katonát temettek el a „francia foglyok temetőjében". Az 1910-es évekre a járvány elmúltával a fegyelem is lazult, a francia hadifoglyok szinte szabadon járhattak a városban és környékén, éjjelenként a városszéli kocsmákban is feltűntek. Az egyre romló állagú várba 1833 márciusában 600 olasz hadifogoly érkezett. 1848 őszéig voltak a vár lakói, amikoris az elfogott szerb lázadók és az Ozoránál kapitulált horvát tisztek váltották fel őket. Közben fokozatosan megváltozott a vár külső képe is. Az 1816-os és 1839-es nagy árvizek végképp tönkretették az Eugénius-árok utolsó maradványait is. A feltöltődő árkok partjain az 1840-es évekre már kétoldalt házak épültek, s lassan az addig kiemelkedő vár tömbje is eltörpült a folyamatosan emelkedő házak rengetegében. A vár egyre inkább útját állta a városiasodásnak, napirendre került a vár előtti tér rendezése. A várfal tövében sétányt létesítettek. A Társalkodó című lap 1842/11. száma a következőképp ír: „Szeged egy tekintetben Pestet megelőzte. Csinos sétája van. Ennek létesülését [...] leginkább a polgármester úrnak köszönhetni, ki a' vármelletti posványos és dögletes levegőt terjesztő sánczot betölteté, fákat szerze, s a' sétára olly nagy figyelmet fordít.. /' Horváth Ferenc----------------A szegedi vár bontása. A vár helye és szerepe a szegediek gondolkodásában 117
