Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Táj és település - Tóth Ferenc: Parasztházak és berendezésük - A vertfal technika
Parasztházak és berendezésük vége összecsapolva szelemenen feküdt, másik végük a koszorúfán. A szarufákon rögzített gazlécek tartották nádtetőt. Banner János 1925-ben még talált néhány ilyen házat, melléképületeken viszont még általános volt. Az ágasfa alkalmazása nem tette lehetővé, hogy az ablak középre kerüljön, de kiszorulása után a hagyomány még tovább élt. Apátfalván a házak építésénél a vertfal technikát alkalmazták. 1920-ban Apátfalva 1400 lakóépületéből 1236 földből készült. A faluban 1971-ig készültek vertfalú házak. Az utolsó faltömőnek, Gyenge Miklósnak faltömő eszközei a makói múzeum gyűjteményébe kerültek. Ebben a témakörben ő volt a legfőbb adatközlőm is. A vertfal készülhet irányfás és jármos kivitelben. Apátfalván az irányfás faltömés terjedt el. A leendő ház sarkától húsz-negyven centire állították föl az irányfákat, az erre kifeszített zsinór jelölte a fal külső színét. A falvastagságnak megfelelően ásták le egy méter távolságra a gerendákat, ezeknek feszültek neki az egy col (2,5 centiméter) vastag, egy sukk (30,4 centiméter) széles deszkák. A 20. század elejéig téglával nem alapoztak, földbe verték a földet. 1920- ban csupán 22 téglaház és 139 tégla alapozású ház állt a községben. Kezdetben a falat nem alapozták, csak megdöngölték a földet. Emberemlékezet óta földbe verik a földet. A kizsinórozás után kiásták a ház alapját, és ugyanazt a földet rétegenként visszadöngölték. Apátfalván még a harmincas években is csak 40-50 centiméter mély alapot döngöltek, de a hatóság utasítására kénytelenek lettek 70-80 centiméterre lemenni. Az építtető előre megvásárolta a házhoz szükséges faanyagot: a szarufákat, kisgerendákat. Ezt használták fel a falveréshez. A leendő fal síkjától 20-40 centiméterre a sarkoknál 2-2, a közfalaknál 1-1 irány- vagy célfát állítottak le. Az erre kifeszített zsinór jelölte a fal külső színét. Célfának csak a legegyenesebb gerendák feleltek meg. A fal színének a falazat külső síkját nevezték, ezt mindig pontosan és szépen kellett verni. A célfára kifeszített zsinór irányában - a deszkavastagságot figyelembe véve - ásták le egy méterenként a gerendákat, ez adta a leendő fal külső síkját, és vele szemben a falvastagságnak megfelelően a belső gerendákat. A legrégibb házak 2 sukkosak (61 cm), de a legáltalánosabb a 20 colos (50,8 cm) fal. Később áttértek az 50-es, majd a másfél tégla, illetve vályog vastagságú, 45-ös falra. Az egy méterenként leásott gerendákat fent istránggal kötötték össze. A munka minden nap a föld kihányásával kezdődött. Az udvaron, a kert végében, vagy ritkán az utcán 10-15 méter hosszú, három ásónyom széles gödröt kezdtek ásni. Ilyenkor a banda megoszlása három ásós, három lapátos 49
