Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Szellemi kultúra - ifj. Lele József: Hagyományos gyógyító eljárások - Anya-, magzat- és gyermekvédelem
Hagyományos gyógyító eljárások urát, aki helyette is dolgozott." Ilyen csak ritkán, fordult elő, általánosabban volt az utolsó pillanatig szorgoskodó menyecske. A megszületett gyermekre ezer veszély leselkedett. Ezért első pillanattól óvták, legjobban a szemmel veréstől. Kisgyermekes családhoz be se kopogtatott olyan, aki tudta, hogy netán verni tud a szemével. Dehogy is verte az, csak hát bizonyos külső jegyei - összenőtt szemöldök, szúró tekintet, rácsodálkozás - miatt föltételezték róla, hogy ártani tud. Amíg a csecsemő és az anya a szülőágyában pihentek, ágyuk szélére nem ült, de a szobába sem lépett, „akin rajta van a baj". A rontás távol tartását célozta az a szokás is, hogy amíg a kicsit a bölcsőjéből kiemelték, valamit-macskát, sulykot-a helyére tettek, arra gondolva, hogy azt nem cserélik ki. A nagyobbodó gyermeket Apátfalván is a jó magaviseletre nevelték, hogy se önmagában, se másban kárt ne tegyen. Fára mászni mind szeretett, ahonnan egyike-másika lepottyant. Kisebb zúzódásra vizes ruhát kötöttek, ha meg kicsit a bőr sérült, tiszta disznózsírral kent, fehér gyolccsal kötötték be. Akit darázs, méhecske csípett, azonnal hideg vizes borogatást kapott. Méh- csípettnek mondták: „Né ríjjál, legalább nem löszöl beteg." A darázscsípést szenvedőből azonban mielőbb kinyomták a fullánkot, majd ecetes ruhával dörzsölték a helyét. A gazdasági munkákban kisgyermek koruktól részt vettek a falusi és tanyai fiatalok..Munkájuk közben kezük, lábuk, olykor alsó- és felsőtestük sérülhetett. A horzsolást megmosták, s ha szájjal elérhető helyen volt, saját nyálukkal kenték. Egy-egy kis szálka hol a kézbe, hol a lábba, rosszabb esetben a köröm alá fúródott. Ilyenkor - ha ki tudták húzni - alaposan kiszívták a helyét, és közben a szájban összegyűlt nyálat kiköpték és eltaposták. Ha mélyebb seb maradt, tiszta disznózsírral kötötték: ha viszont „semmiség vöt" csupán, akkor az alapos kiszívást kővetően végezték tovább a dolgukat. Ijesztőbb volt az, ha az általában nyáron mezítláb járkálok rozsdás vassal sértették testük valamely részét. Ilyenkor azt kérdezték a sérülttől, hogy vérzett-e ? Ha igen, akkor is kimosták folyó vízzel a sebet, meg is nyomkodták, hadd vérezzen ki alaposan, aztán száraz tiszta fehér ruhával kötözték, hogy por, piszok ne lepje. Ha nem vérzett, akkor sajátos módon fertőtlenítették. A megmosott sebre avas szalonna sós tetejét kötözték, vélve, hogy „majd az elintézi". Ha azonban eme gyógykezelés ellenére is dagadni, pirosodni kezdett a sérült testrész környéke, mielőbb orvoshoz mentek, ahol - ha idejében érkeztek - a kapott penicillin, illetve a tetanusz injekció hatott. 495
