Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)

Anyagi kultúra - Mód László: Közlekedés, teherhordás, árucsere - Piacok, vásárok és az árucsere egyéb formái

Közlekedés, teherhordás, árucsere

1920 előtt az Erdélyből érkező tutajosok által hozott gyümölcsért a falubeliek búzát, kukoricát adtak cserébe. Adatközlőim szerint két kosár almáért egy kosár búza járt. A településen az 1950-es és az 1960-as években gyakran megfordultak a dorozsmai almások, akik gabonáért cserélték a gyümölcsöt. Az almáért és a körtéért ugyanannyi búzát vagy kukoricát kértek, de a gyengébb minőségű, kukacos vagy hullott gyümölcsből két szakajtóval is adtak. A dorozsmaiak az ,Almát vegyenek!" kiáltással járták végig a falut.113 Az árucsere ezen formája a dorozsmai és a budapesti nagybani piacon manapság is bevett gyakorlatnak számít. Az apátfalvi gazdák hagymát, gyökeret adnak olyan gyümölcsféleségekért, melyeknek a termesztésével a faluban nem foglalkoznak.

A helyi kereskedelem jellegzetes alakjainak számítottak a kofák, akik különböző áruféleségek (tojás, baromfi, toll stb.) felvásárlásával foglalkoztak, amelyeket némi haszonnal adtak tovább a kereskedőknek. A helyi piacon vagy a saját lakóhelyükön vették a portékát. Volt olyan kofaasszony, aki lovaskocsival járta a környező településeket. A tollat és a bőrt zsidó házalókereskedők vásárolták meg, akik az utcákat járva a következőt kiabálták: „Eladó! Mi van eladó? Toll, bőr." A toliszedők az árut nagykereskedőknek adták tovább. Az 1990-es évek végén Romániából érkező vándorárusok járták a település utcáit, akik különböző ruhaféleségeket próbáltak értékesíteni.

A helyi árucsere sajátos formájának tekinthetjük a két világháború közötti időszakban virágzó csempészetet, ami főleg a szegényebb apátfalvi családoknak biztosított kiegészítő keresetet, akik Őscsanádról főleg sót és fahéjat hoztak. Éjszaka ladikkal keltek át a folyón, amikor a határőrök nem ellenőrizték szigorúan a partszakaszt. Olyan eset is előfordult, hogy a katonákat lefizették. Télen a csempészek a folyó jegén közlekedtek.

113 Szigeti György 1999, 396.

277