Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Társadalom és családélet - Juhász Antal: A falu társadalma - A helyi társadalom a 19. és a 20. század fordulóján
A falu társadalma át községi bíró és 33 évig tagja Csanád vármegye törvényhatósági bizottságának. A 48-as és Függetlenségi Párt híve, tagja volt a Kossuth Lajosnál járt turini küldöttségnek. 1910-ben országgyűlési képviselőjelölt, de visszalépett a Justh-párti jelölt javára. Utódait a mai napig a Nóvé ragadványnévvel illetik. A 19. század vége felé a módos parasztgazdák mellett megjelent a legtöbb adót fizetők között három zsidó kereskedő: Kohn Móricz, Schattelesz Samu és Mihály. Schattelesz Mihály és Schattelesz Lőrincné 1849-ben már Apátfalván lakott, előbbi zsellér, utóbbi szolgáló, mindkettejüknek háza, Mihálynak egy káposztás földje volt.10 A két család betelepülése és fölemelkedése tipikus dualizmus kori karrier-történet. A Schattelesz családra legidősebb adatközlőink sem emlékeztek, elkerülhettek a faluból vagy nem volt fiúörökösük. Kohn Mórnak és Izidornak a két világháború között rőföskereskedése volt. Az 1890. évi virilista képviselők közül Antal Márton, Bakai Pál, Langó András, Lukács Mihály, Schattelesz Mihály, Sóki Garajkó Pál, Varga Pál, Varga Sinka József, Vargay György és Veréb Mihály valószínűen, virilistaként már 1875-ben tagjai voltak a községi képviselőtestületnek.11 1875-ben Kardos Noé azonos nevű apja volt képviselő, így a 20 virilista közül 10 személy és 1 család volt tartósan a legtöbb adót fizetők között. 1895-ben Apátfalván nem vettek számba 100 kát. holdon felüli birtokost, az 1912. évi gazdacímtár viszont a kategóriában három birtokost jegyez:12 A birtokos neve szántó kert rét szőlő Művelési ágak legelő erdő nádas használatlan összesen Apátfalva község 352 4 18 23 276 676 Antal Balázs . . . és neje 101 1 1 103 özv. Lukács . . . . Mihályné 140 — " 2 2 144 A község földjét 5-15 holdas tagokban 50 gazdálkodó bérelte. A két nagy- gazda-család leszármazottainak az 1930-as években is jelentős szerepük volt 10 CsML, Apátfalva 1849. évi adóösszeírása, Schattelesz Lőrincné a 192., Mihály a 307. sorszám alatt. 11 CsML, Makói fióklevéltár, Apátfalva közgyűlési jegyzőkönyvei, Meghívó rendkívüli közgyűlésre 1875. december 18-án. V. B. 253. 12 Rubinek Gyula [szerk.j: Magyarországi Gazdacímtár. Bp. 1912,196. 99