Lajkó Orsolya: „Cserepén ismerem, minemű fazék volt..." (Szeged, 2015)
A történeti források és a népi edény-nevezéktan szerepe a kora újkori kerámia feldolgozásában - Vászonfazék, festett tányér, kormos kanta
„CSEREPÉN ISMEREM, MINEMŰ FAZÉK VOLT...” A TÖRTÉNETI FORRÁSOK ÉS A NÉPI EDÉNY-NEVEZÉKTAN SZEREPE A KORA ÚJKORI KERÁMIA FELDOLGOZÁSÁBAN 44 dísz vagy a karcolt csík. A negyedik csoportot az áttört díszű edények képviselik. A bőrkemény állapotú edény falában kimetszéssel létrehozott minta, ami általában gondosan megtervezett, körzővel előrajzolt. Változatos formában, sokféle motívum. Leggyakrabban a varrókosárkákon, tálakon és tintatartókon alkalmazott. A sgraffito technika lényege, hogy az edény falát az engobe-bal együtt karcolták, így a felület a máz alatt, - az máz színétől függően - világosabb, vagy sötétebb színben tűnt elő, mint az engobe-bal borított felszín. A felület átalakítása egyben színhatást is létrehozott. A karcolt minta lehetett fésűs, omamentális vonalas (csikart), kikapart felületű vagy vésett, mélyebben vájt. A harmadik főcsoportja a díszítőtechnikáknak a színhatás és a festés. Eszköze az íróka és az ecset. Mázatlan és mázas edényeken egyaránt alkalmazott eljárás. A minta lehet ecsetes zsinórozás és sávozás, írókás csíkozás vagy folyatott díszítés, engobbal és kanállal eresztgetett csíkozás. Külön csoport a folthatásra törekvő díszítmény, az ún. tarkázás. Változatos formában alkalmazott edénydíszítő stílus. Lehetett holdas, fröcskölt, rázott, ecsettel csapkodott, löttyös, ruggatott, spongyás (mohás), fehérpöttyös vagy márványozás a díszítés, babozás, cirkolás és sablonos a festés. A magyar népi kerámia legmeghatározóbb díszítőtechnikája az omamentális festés, az írókával vagy ecsettel máz alá festett, esetenként karcolt kontúrú minták.
