Lajkó Orsolya: „Cserepén ismerem, minemű fazék volt..." (Szeged, 2015)
A történeti források és a népi edény-nevezéktan szerepe a kora újkori kerámia feldolgozásában - Veres fazék, tokános tál, almáriom
27 „CSEREPÉN ISMEREM, MINEMŰ FAZÉK VOLT...” A TÖRTÉNETI FORRÁSOK ÉS A NÉPI EDÉNY-NEVEZÉKTAN SZEREPE A KORA ÚJKORI KERÁMIA FELDOLGOZÁSÁBAN A 18. századi szegedi és a vásárhelyi hagyatékokban, a konyhabeli edények sorában tételesen 516 db cserépedényt írtak össze. Azokban a vagyonösszeírások- ban, ahol a konyhai eszközöket külön inventálták mindig megjelölték az összeírt edények mennyiségét és többnyire azok anyagát, úgy mint cserép, vas vagy réz. Formájukra, díszítésükre és használati módjukra viszont egy esetben sem találtam utalást. Mindebből a cserépedények elnevezésének és tipológiájának viszonylagos állandóságára kell következtetnünk, máskülönben aligha lett volna egyértelmű a név alapján jelölt formatípus. Mindössze egy olyan leltárt találtam, ahol részletezve térnek ki a konyhai eszközökre, de egyetlen cserépből készült edény sem szerepel a felsorolásban.112 A leltárak kevés részénél találunk adatot a tulajdonos társadalmi hovatartozására; azoknál vizsgálható a vagyoni állapot és a háztartás konyhai eszközanyagának kapcsolata. A ránk maradt csekély adat azonban nem tud hitelesen és mindenre kiterjedő részletességgel tájékoztatni az eltérő társadalmi rétegek tényleges vagyoni helyzetéről, legfeljebb csak néhány specifikum megállapítására alkalmas. Általános társadalmi következtetések megfogalmazására nem elegendő. A konyhai edények alapanyagának statisztikáját elemezve, szembeötlő, hogy míg a rézedények társadalmi rétegek szerinti megoszlása e szűk mintavételnél is markáns különbséget mutat, addig a fából és cserépből készített tálak és tányérok használati arányszáma társadalmi rangtól, méltóságtól függetlenül, megközelítően azonos. Hasonló jelenséget tapasztalunk a miskolci, 1750 és 1800 közötti időszakból származó vagyonleltárakban is a gazdagabb és a szegényebb rétegek tárgyi világában.113 Ahogy a lakáskultúra sem igazán tagolt a 18. században, úgy az edénykészletekben is alig megfoghatóak a társadalmi különbségek. Az összeírt edények legtöbbje cserépből készített konyhai főző fazék, tányér és tál. A hagyatékok edénytípus szerinti eloszlását vizsgálva megállapítható, hogy - nem feledve a társadalmi következtetések hitelességére vonatkozó fenti kritériumokat- a 18. századi háztartásokban a 15-20 db fazékból és a 2-3 db lábasból álló konyhakészletek tekinthetők általánosnak. Elvétve akadt példa az 50, vagy még annál is több darabból álló fazékkészletre.114 A cseréptányérok és -tálak átlagos számaránya 4-5, ami elsőre kevésnek tűnhet, de ha figyelembe vesszük, hogy a korszakban még meghatározóak a fából készült edények, ez az adat nem is meglepő. Egy 1742. évből ránk maradt hagyatéki leltárban 3 cseréptál, 11 fatányér és 1 fatál szerepelt,115 míg egy 1795. éviben 5 cseréptányért, 2 kis tálat és 4 fatányért írtak össze.116 Az északkelet-magyarországi összeírások tanúsága szerint a 17- 18. 112 Panin György (1790) hagyatéki összeírása (CSML Szeged város tanácsi iratai számozott irat: 1790. 1015.) 113 VIDA 2003, 87-88. 114 Ns. Balogh Mihály (1794) szenátor hagyatéka és D. Kolb Ferenc cívis (1788) hagyatéka (CSML Szeged város tanácsi iratai számozott irat 1794. és 1788.) 115 Kún Mihály özvegye Szász Panna, és Kún Mihály Árvái között tett Amicabilis az osztozásban (1742) (HML Test. I. 14-15.p) 116 Kongó Mihály házbeli ingóságainak leltára (1795) (HML Becsű 43-44.p)
