Zsidók Szeged társadalmában (Szeged, 2014)
3. Mód László: Ormódi Béla szerepe a homoki szőlő- és borgazdálkodás fejlesztésében (Horgos-Királyhalom és Pusztamérges)
A Nagytelep fajtaállományát bor- és csemegeszőlők alkották, amelyek közül említést érdemel a rizling (olasz), az oportó, a veltelini, a kövidinka, a kadarka illetve a fehér és piros saszla valamint a szőlőskertek királynéja. Telepítés előtt a talajt ásóval és kapával 60-70 cm mélyen forgatták meg, amit rigolírozásnak hívtak. A Nagytelepen a táblákban a sorokat 100 (sűrű sor), illetve 120 cm-re (ritka sor) alakították ki egymástól, a tőkék között pedig fél méter távolságot hagytak. A szőlőt ősszel takarókapával befedték úgy, hogy a vesszőket is lehúzták, így a fagy a szemekben sem tudott kárt tenni. A nyitást márciusban kezdték, amiben a szakmányosok gyermekei is segédkeztek. A tőkéket kibontották, hogy a metszést könnyen el tudják végezni. A nyitókapa hosszú, a takarásra, fedésre szolgáló négyszögletes fejjel rendelkezett, ami lehetővé tette azt, hogy nyitáskor a tőke alól ki lehessen húzni a földet, takaráskor pedig nagy mennyiségű homokot tudjanak a szőlőmunkások a növényre rakni. A szőlőt minden 3. évben trágyázták, ezért a takarás során olyan mély árkot alakítottak ki, hogy a trágyát szét lehessen teríteni. A ganét lovaskocsival szállították a szőlőtáblákhoz, a szétterítést követően pedig homokot húztak rá. A metszés technikáját alapvetően meghatározta a szőlőfajta, ezért különböző hosszúságú vesszőket hagytak egy-egy tőkén. A kövidinkát rövid csapra metszették, habár a tőke az alvószemekből is kihajthatott és termést hozhatott. A rizlingen ezzel szemben szálvesszőt hagytak, amelyen akár 10 szem is maradhatott. Egy-egy tőkén két szálvessző mellett 2 vagy 3 félszálvesszőt is kialakíthattak, amelyeket biztosítócsapok egészítettek ki a jövő évi termés számára. A szálvesszőket karika alakban meghajlították és a karóhoz rögzítették. A fehér és a piros saszlát csapra metszették, de időnként szálvesszőt is hagytak rajta, amelynek eredményeként még a kövidinkánál is többet termettek a tőkék. A rizling tőkék mellett 180, a többi fajtánál 160 cm hosszú karók álltak. A támaszokat akácfából ékekkel hasították a téli hónapokban, a rövidebb, többnyire puhafa (fenyő) karókat pedig vásárolták. A fejszét furkóval verték a fába, majd a hasítást követően kihegyezték és elmunkálták a felületüket, hogy ne legyenek nagyon szálkásak. A kötözéshez raffiát vagy háncsot használtak, amivel lazán rögzítették a hajtásokat, hogy a permetlé a leveleket és a fürtöket beboríthassa. A metszés után következett a mélykapálás, amelynek során 8-10 cm mélységben forgatták meg a talajt. Nyáron horolóval igyekeztek kiirtani a gyomokat a szőlő közül. Amikor a rügyekből kitörő hajtások elérték a 25-30 cm hosszúságot, akkor raffiával lazán körülkötötték azokat. Fontosnak tartották, hogy a levegő virágzás idején átjárja a növényt, így a fürtök megfelelően termékenyültek. Június végén került sor a csonkázásra, azaz a hajtások visszavágására, amelyet sarlóval vagy kaszapengéből készített késsel végeztek el. A peronoszpóra ellen bordói lével, a lisztharmat ellen pedig kénporral védekeztek. A vegyszereket és az összeállításukhoz szükséges edényeket fészerekben tárolták, Zsidók Szeged társadalmában oooooooooooooooooooo 83
