Zsidók Szeged társadalmában (Szeged, 2014)

14. Bácskai Éva Szeged: Elrabolt ifjúság (A Radó csald történetéből)

- Most jövök a deportálásból - felelte Géza, és egy félszeg mozdulattal leemelte a kalapját.

így ünnepelték meg ott öten 1945. május elsejét, és másnap vonatra szálltak Szeged felé.

Ahogy a pályaudvaron leszálltak, az már tele volt munkaszolgálatosokkal. Ezek a férfiak már néhány hónapja megérkezteka városba, és azóta várták reménykedve hozzátartozóikat, szeretteiket, hátha valamelyik vonat hazahozza őket. Annak is örülnének, ha valakitől hírt kapnának felőlük. Radóékat is megrohamozták az emberek, kérdezősködtek, hogy honnan érkeztek, nem találkoztak-e véletlenül a testvérükkel, a szüleikkel, a rokonaikkal? Radóék legelőször a tőszomszédjukkal futottak össze, ő volt az első ismerős, akit megláttak. Azonnal megtudták, hogy bárhová mehetnek, de haza, a régi otthonukba semmiképpen sem. A Somogyi utca 19. számú ház orosz katonakórháznak volt berendezve, ezért lakhatatlan állapotban van. - Higgyék el, nem lehet oda még bemenni sem.

Egyszercsak meglátták egyik nagybátyjukat, Seifmann Bélát. Ő is várta haza az édesanyját és a nővérét, „valahonnan" országból, valamikor.- Meghalt a Borcsa néni - mondta. - Én most az ő lakásában lakom a Lajta utcában. Gyertek oda, annyi hely van ott, hogy elfértek benne ti is. így azután az állomásról az egész társaság Bélával egyenesen a Lajta utcába ment.

Másnap két programjuk is volt. Az első, hogy megnézzék a nevezetes lakhatatlan lakásukat. Megdobbant a szívük, amikor befordultak az utcájukba, és ennyi idő után meglátták a házukat. Amint beléptek a lakásba a következő látvány fogadta őket:

A lakás falai lövedékek lyukaitól tátongtak. A csillár melletti majdnem teniszlabda nagyságú volt. A földön véres rongyok szétdobálva, azonban legmeghökkentőbb a fürdőkád volt, mely félig meg volt töltve emberi ürülékkel. Ez után az elkeserítő látvány után sor került a második napi programra, felkeresni Géza fodrászát, akinek megőrzésre átadták minden ingóságukat.

Kora ebéd után sütött a májusi nap. Igazi holtszezon volt, háború után kuncsaft egy szál sem. A fodrász a boltajtóban állt, éppen napozott, amikor meglátta a Radó családot. Először a csodálkozás, majd egy hervadt mosoly suhant át az arcán. Kényszeredett kedvességgel fogadta őket. Talán valóban örült, de azért egy kicsit csalódottnak is tűnt.- Maguk túlélték? Nagyjából megvan minden - mondotta. - Egy-két dolgot azért az oroszok elvittek. A nagy dunnát, Vica télikabátját, a nagy mackót, amivel

258 ocxxx>o<xxxxxxxx>o<xxx>

Zsidók Szeged társadalmában