Zsidók Szeged társadalmában (Szeged, 2014)

14. Bácskai Éva Szeged: Elrabolt ifjúság (A Radó csald történetéből)

Megtudták, hogy munkára fogják elszállítani őket vonattal, valahová. Három transzport lesz. Az első mindjárt június 25-én indul. A legtöbben ezzel akartak elmenni, mivel úgy érezték, hogy nem tudnak tovább így élni, mint a barmok, földön fekve, éhezve, fenyegetve. Meddig lehet ezt kibírni? Ahová mennek, ennél rosszabb már nem lehet. így azután majdnem mindenki az első transzportba jelentkezett, de csak az egyharmada fért fel, így nekik „sikerült" Auschwitzba eljutni.

A következő szállítmányban kapott helyet a Radó család. Összeszedték az embereket, és a menetet gyalog hajtották végig a Kossuth Lajos sugárúton keresztül a Rókusi teherpályaudvarig. Útjuk éppen a Winter kefegyár mellett haladt el. Látták Terikét az ablakban a gyár többi dolgozói között, amint férjének sírva integet. Hosszú ideig ez volt az utolsó emlék róla. Miközben masíroztak a vagonokhoz, a járdán sorfalat álltak az emberek és nézték őket. A legtöbben tapsoltak örömükben, és közben gúnyos megjegyzéseket tettek. Voltak olyanok is, akik feléjük köptek. Azonban akadt síró ember is, és volt, aki ételt akart odanyújtani, de ez lehetetlen volt. A csendőr rászólt: „Hogy ha annyira sajnálja őket, akkor maga is velük mehet! Ha azonnal nem távozik, elvisszük magát is!" A részvétet érző emberek sajnos nagyon kevesen voltak. Az örömmámorban úszók pedig túl sokan.

Az állomáson tudták meg, hogy nem vonattal lesznek elszállítva, hanem marhavagonokban. Mindjárt be is hajtották őket, 70-80 embert egy kocsiba. Egy nő próbálta a babakocsit is felvinni a gyermekével együtt, de a csendőr rászólt, hogy arra maguknak már úgysem lesz szükségük, és elvette tőle. Az ajtó hamar rájuk záródott. Sötét volt, csak a kis rácsos ablakokból szűrődött be némi fény. Olyan szorosan voltak, hogy test, testhez ért. A csomagjaikra tudtak csak ráülni. Több vödröt is betettek nekik, egyet üresen, és minden tíz embernek jutott egy vízzel töltött, inni és mosakodni. A szerelvény megindult. Fogalmuk sem volt, hová tartanak?

Komoly Ottó, a zsidó mentőbizottság, a „Vaada" elnöke ordított a vonal végén.- Ez lehetetlen! Megbeszéltük! Szavukat adták rá! Kifizettük önöket! Busásan megkapták, amit kértek értük! Nem akarom elhinni, hogy ez megtörténhetett! Majd szinte őrjöngve tette le a telefonkagylót.- Mi történt? - kérdezték tőle riadtan az irodában dolgozók.- Fel kell hívnom Brandot. Nagy a baj. A kecskeméti prominens zsidókat a megbeszélés ellenére Auschwitz felé irányították. Úgy volt, hogy semleges területre viszik őket. Eichmannak és Wislicenynek mindent átadtunk, amit kértek a csoportért. Két bőrönd aranyat és pénzt tettünk a kezükbe, ezenkívül

244 <XXX><XX><><X><XX><XXX><XX>

Zsidók Szeged társadalmában