Bárkányi Ildikó (szerk.): Szöged hírös város ... : Állandó néprajzi kiállítás (Szeged, 2013)

KÉSES MESTERSÉG - „A szögedi papucsnak nincs párja"

„A SZÖGEDI PAPUCSNAK NINCS PÁRJA" A szegedi papucs a 20. század első felében vált országosan ismertté. Készítésének módja és viselésének divatja a török hódoltság idejéből ered. Erre utal a népmonda is, mely szerint a szegedi menyecskék a papucsuk sarkával verték agyon a körülöttük legyeskedő Hóbiárt basát. A 16-17. században a papucs viselése és készítése az ország más vidékein is meghonosodott, így a Sárközben, Szekszárd és Kalocsa környékén, valamint a szabadkai bunyevácok körében. A délvidéki és Szeged környéki falvakban a 20. század második feléig népszerű viselet maradt. A szegedi papucsos mesterek portékái tartósságuknak és csinos formájuknak köszönhetően messze földön keresettek voltak. A papucskészítéssel a céhes árszabások tanúsága szerint a csizmadiák foglalkoztak. Az 1880-as évektől ugyan a csizmadia mesterségtől fokozatosan elkülönülő papucsosok többnyire csak ezt a könnyű lábbelit készítették, szervezeti önállóságot csak 1922ben nyertek. A mesterség felvirágzása a 19. század végére tehető. 1890-ben 46, 1919-ben 87 papucsost tartottak számon az iparosok között, számuk a kereslet növekedésével arányosan gyarapodott. A papucs utcai viseletként a város utcáinak kikövezése után, az 1879-es árvizet követően jött divatba. Bálint Sándor szerint az újjáépített város kikövezett utcáin járó asszonyok a korábban hordott csizmát nehézkesnek, a bocskort szegényesnek, a cipőt idegennek találták, így lett a papucs népszerű viselet. Kezdetben főként a szegényebb, napszámból vagy ipari keresetből élő rétegek körében terjedt el, akik számára a könnyű, a polgárosodó öltözetekhezjói illeszkedő lábbeli elérhető volt. A legtöbb papucsos Szeged iparosokat és bérmunkásokat, napszámosokat befogadó városrészében, Móravároson dolgozott. A papucskészítés kevesebb befektetést igényelt, mint a csizma varrása, így a szegényebb csizmadiák számára új lehetőséget kínált. Munka a Papucskészítő Háziipari Szövetkezetben, az 1950-es évek elején