Bárkányi Ildikó (szerk.): Szöged hírös város ... : Állandó néprajzi kiállítás (Szeged, 2013)

A PARASZTI GAZDÁLKODÁS - Szőlőművelés

Az úgynevezett magyarfajta, lófogú kukoricát termelték. Leginkább a disznóhizlalás és a baromfitenyésztés takarmányszükségletében játszott jelentős szerepet. A kukoricát, hogy kevesebb trágya kelljen, fészkelték. A leendő bokrok helyét - egymástól két kislépés távolságra - kapával kivágták. Ebbe egy-két félmarék trágyát dobtak, melyet a rakásból kiskosárral hordtak szét. A trágyára kevés földet rúgtak, arra öt-hat szem vetőmagot dobtak, majd a többi földdel a szemeket betemették. Ahol az egész területet meg tudták trágyázni, ott szántás után minden harmadik magházba sarokkal elrugdosták vagy kapával vetették. A nagyobb területtel rendelkező gazdák a kukoricát kiadták harmadába. Harmados művelés esetén a gazda szántotta, trágyázta a földet és vetőmagot adott. A vetést, kapálást, törést, szárvágást, kúpozást a részes végezte a termés egyharmadáért. Az 1930-as években kezdett elterjedni a ló húzta ekekapa, mely nagyban megkönnyítette a kapálást. A kukorica közé babot, minden ötödik sorba pedig tököt vetettek. A letört kukoricát góréban tárolták. Télen a csöveket morzsolószéken vagy tenyérben tartott morzsolóval morzsolták le. A faládára 29 szerelt gyári morzsoló elterjedése megkönnyítette ezt a munkát. SZOLOMUVELES A 18. századtól a Szegedhez tartozó távolabbi homokos pusztákon elszaporodó tanyák körül mind nagyobb területen telepítettek szőlőt. A 19. század közepére a város határában már több mint 7 ezer kat. holdon művelték. Ekkorra már a homoki szőlők területe messze meghaladta a városhoz közel eső, feketeföldi szőlőkét. A szőlők túlnyomó része szőlőhögyekben terült el. A szőlőhögyek a szántóföldnek alkalmatlan buckákon, a szállásföldeket birtokló családok kezdeményezésére alakultak ki. 1840 táján az alsóvárosi Szőlődarálás