Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)
Radványi Orsolya: Angyal szállt el felette - Egy elfeledett firenzei remekmű újrafelfedezése
rendszerváltás után alkalom adódott kultúrdiplomáciai tárgyalások kezdeményezésére a kép visszaszerzése érdekében, amely a kanadai kormány nagylelkűsége folytán 1999-ben térhetett vissza Budapestre. * E kitérő után térjünk vissza az Enyedi Lukács-gyűjtemény sorsának vizsgálatához. Enyedi, aki jó patriótaként tenni akart szülővárosáért, feleségével, a módos szegedi családból származó Zsótér Ilonával (1853—1922) közösen fogalmazta meg végakaratát 1905-ben. A gyermektelen házaspár e végrendeletben kölcsönösen rögzítette azon óhaját, hogy a tekintélyes méretű, festményekből, antik és középkori szobrokból álló gyűjteményt Szeged városára kívánja hagyni. A rendelkezés 3. pontja azonban lehetőséget adott a túlélő házastársnak a szabadon való végrendelkezésre. Ez a pont a későbbiekben Szeged városa számára végzetesnek bizonyult, mert az özvegy 1919-ben megmásítva első férje végakaratát, a gyűjteményből 25 műtárgyat, köztük kilenc festményt a budapesti Szépművészeti Múzeumnak ajándékozott. Az időközben újra férjhez ment, majd ismét megözvegyült Zsótér Ilona már korábban döntött az ajándékozásról, a kérdés már csak az, vajon miért és kinek a rábeszélésére történt a végakarat megváltoztatása. Láttuk, hogy 1913-ban, második férje, gróf Ladányi Niczky András halálát követően elkészíttette gyűjteménye teljes körű leltárát Térey Gáborral. Ebben az időben Térey nemcsak a Szépművészeti Múzeum funkcionáriusa, hanem a nemrégiben megalapított Szent György Céh alelnö- ke is volt. A céh a jelentősebb műgyűjtők, kereskedők és közintézmények érdekvédelmi szervezeteként szakmai tanácsokat adott a gyűjtőknek, kiállítások és árverések szervezésével segítette az egyes gyűjtemények közötti műtárgy- és információáramlást. Ladányi Niczkyné Zsótér Ilona is tagja volt az egyesületnek, ezért kérhette a szakember segítségét gyűjteményével kapcsolatban. A Szépművészeti Múzeum irattárában most felbukkant dokumentum szerint nem sokkal a leltározás lezárulását követően Zsótér Ilona megállapodott Petrovics Elek igazgatóval a budapesti múzeumnak juttatandó műtárgyakról. Az 1916 szeptemberében kelt irat rögzíti, hogy a gyűjtemény zöme Szeged városára fog szállni, de Zsótér Ilona a múzeum munkatársainak lehetőséget adott a gyűjtemény egyes hézagainak pótlására. A festményeket véleményem szerint Térey Gábor választotta ki az általa jól ismert kollekcióból, mégpedig úgy, hogy „mellőztünk számos magában véve becses, de intézetünkre nézve a már meglévők mellett nélkülözhető darabot. így aztán megvalósítható lesz Méltóságodnak az a nagyon helyes és átgondolt intenciója, hogy míg a budapesti intézet számára nagylelkűen lehetővé teszi egyes érezhető hiányainak pódását, addig ugyanakkor Szeged városában egy sokoldalú, becses gyűjteménynek veti megalapját.” (Petrovics 1916) Az ajándékozási szerződés olyan záradékkal köttetett, hogy az állami tulajdonba került műtárgyak Zsótér Ilona életében otthonában maradnak. Ez a kitétel az asszony halála után, 1922-ben újabb bonyodalmakhoz vezetett, amikor a végrendelet nélkül elhalt grófné 118 értékes műkincsből álló hagyatékára mind első férjének, mind a was part of the permanent exhibition, then was loaned to the Finance Ministry to adorn its building in Szentháromság Square. The story of the Vasari painting then takes an exciting turn: after the building was ruined by a bomb in 1945, it appears next on a list of wartime losses. Officials of the museum had already acknowledged that it had been destroyed, when it resurfaced on the antiques market in 1963. It was bought by the Museum of Fine Arts in Montreal. For long decades the only consolation for Hungarian experts was that the painting had survived. Then, after the political changes, opportunities emerged to begin cultural diplomatic negotiations with the aim of recovering the painting. Through the generosity of the Canadian government, it found its way back to Budapest in 1999. * After this detour, let us return to the story of the Lukács Enyedi Collection. Enyedi, a patriot, wanted to make a contribution to his native city, and, together with his wife Ilona Zsótér (1853—1922), who had come from a wealthy family in Szeged, made a joint will in 1905. The childless couple stated their wish to leave their considerable collection of paintings and antique and medieval statues to the city of Szeged. Clause 3 of the will, however, allowed the surviving party to make a different will. That clause later proved fatal for the city, because the widow changed her husband’s first will in 1919, and presented 25 objects including nine paintings to the Museum of Fine Arts in Budapest. Ilona Zsótér, who in the meantime remarried and became a widow again, had made the decision, but the question remains why and at whose behest she changed the will. We know that in 1913, following the death of her second husband, Count András Niczky of Ladány, she had a full inventory of the collection drawn up by Gábor Térey. At that time Térey was not only an official of the Museum of Fine Arts, but the vice-president of the recently founded Guild of Saint George as well. As a representative body of prominent art collectors, dealers, and museums, the Guild provided consultancy to the collectors, and facilitated the flow of both objects and information between collections through organising exhibitions and auctions. Mrs Niczky, Ilona Zsótér, was a member of the association, and was in a position to request professional assistance with her collection. According to a document recently discovered in the archives of the Museum of Fine Arts, shortly after the inventory was taken Ilona Zsótér agreed with director Elek Petrovics which art objects would be donated to his museum. The document, dated September 1916, says that the larger part of the collection will go to the city of Szeged; however, Ilona Zsótér offered the museum (of Fine Arts) the opportunity of using her paintings to fill some gaps in its collection. I believe that the pictures were selected by Gábor Térey from the collection he knew so well, by ‘disclaiming several pieces valuable in themselves, but negligible in comparison with ones we already have. Thus, your entirely correct and most considerate intention to lay the foundations of a valuable and multi-faceted collection in Szeged can be carried out, at the same time 40 GIORGIO VASARI 1511-1574
