Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)

Heumann Erzsébet: Őseim, a Zsótérok: a szegedi mecénások. A hazáért, a művészetért - Szegedért

N em születtek sem bárónak, sem grófnak. A fáma szerint a török háború elmúltával maradt magyar földön a „Szótér” nevű — magyarul „megváltó” jelentésű —, görög származású gazdag hadvezér fia, aki apjától jelentős hozományt kapva magyar lányt vett el feleségül. Bőséges gyermekáldásban részesültek, és az egyre terebélyesedő csa­ládok ha j óépítéssel és szállítással foglalkoztak. A XIX. században a „Zsótérok”, mint igen befolyásos polgárcsalád, már köztiszteletre méltó személyiségekként éltek a Dél-Alföldön. A történeti könyvekből kitűnik, hogy szépapám, ZsótérJános (1788—1861) és egyik gyermeke, Zsó- tér Andor (1824—1906), az ükapám, és veje, Enyedy Lukács lapalapító sorsfordító hatással voltak Szeged politikai éle­tére, városképi arculatára. Velük s általuk történtek a leg­fontosabb események; és bár mindenütt az első sorban te­vékenykedtek, mégsem róluk nevezték el azt a korszakot. * Könyvünk részben Róluk is tanúvallomást tesz — róluk, akik maradandó örökséget hagytak az utókorra. Mi — a kései utódok—azonban elismerjük-e, értékeljük-e tetteiket, a haza és a művészet iránti szeretetüket? A polgári gondolkozású nagy magyar demokrata, Zsótér Andor és veje, Enyedy Lukács nemcsak a hazáért és a vá­rosért tett cselekedeteikről híresek, hanem arról is, hogy Szegeden az elsők között voltak a műgyűjtés terén. Feledés­be merült tetteikre egy angyal—az Angyali üdvözlet— hívta fel a figyelmet, mely műkincs Giorgio Vasari ecsetjéből sarjadt. A vasfüggöny mögött rejtőző hírhozó akaratából ismerhet­tem meg őseim tetteit a hazáért és a művészetért. Kik voltak e nemes adakozók—az őseim? Magyarország egyik legnagyobb vállalkozójaként volt ismert Zsótér János hajóépítő, akinek a ránk maradt írások szerint 99 hajója úszott a Tiszán, de lehetett ennél sokkal több is. Tulajdonosuk alapítója volt az első Szegedi Gőz­hajótársaságnak, ő építette az első gőzöst. A saját költsé­gén tervet készíttetett Fes^t Vilmos mérnökkel egy szegedi vashídhoz a Tiszára; ugyanabban az időben, amikor Pesten Széchenyi a Lánchidat terveztette a Dunára Clark Adám- mal. Zsótér János szerette volna saját költségén megépí­teni a hidat azzal a kikötéssel, hogy 20 évig bérelheti. Az iratok szerint azonban a város ezt nem ígérte meg neki. Bérbe vette a Tisza-part mindkét oldalát a várostól, munkát biztosítva a helyieknek. Szabad gondolkozású magyar demokrata polgárként ismerték, aki támogatta az 1848-as szabadságharcot, lőszerraktárról gondoskodva a mai Új­szegeden a katonaság részére. Az egyik alapítója volt a Csongrád-megyei Takarék- pénztárnak fiával, Zsótér Andorral együtt, akit később holtáig megválasztottak tiszteletbeli elnökké, s ezt a tiszt­séget 55 évig viselte. Zsótér Andor — „Szeged Wesselényije” — az 1848-as szabadságharcban honvéd főhadnagyként harcolt a szent­tamási ütközetben. A városban és Szatymazon mint hajós­gazdát, föld- és szőlőbirtokost ismerték. Apjától örökölt vagyonát tovább gyarapította. Képviselte Szeged városát a megyei közgyűlésen, a Szeged-Belvárosi Kaszinó választ­mányi tagja, a Szabadelvű Kör elnöke volt. 1849-ben, a szabadságharc idején a Széchenyi tér 9. szám alatti hatalmas T hey were not born barons or counts. Tradition has it that after the Ottoman wars, the son of a rich general of Greek origin called Szótér (meaning ‘saviour’) stayed in Hungary, received a rich dowry from his father and married a Hungarian woman. They had many children and the ever­growing family built ships and managed a shipping business. In the 19th century the Zsótérs, by then an influential middle-class family, were highly-regarded in south-eastern Hungary. It is recorded that my great-great-grandfather, János Zsótér (1788—1861) one of his sons, Andor Zsótér (1824—1906) and his son-in-law Lukács Enyedi significantly influenced the political and economic development of Szeged. They were involved in major events; they were always in the front line. However, the era does not bear their name. * This book is also about them — people that have left a lasting legacy for posterity. But do we, their descendants, really know and appreciate their achievements, their love of the homeland and art? Bourgeois thinker and democrat Andor Zsótér and his son-in-law Lukács Enyedi are not only famous for their efforts for Hungary and their city, but for being in the forefront of art collecting in Szeged. An angel rescued their achievements from oblivion — the Annunciation, a painting by Giorgio Vasari. It was that messenger, long hiding behind the Iron Curtain, who made me aware of what my predecessors had done for their native land and art. Who were those noble-minded patrons—my ancestors? Ship builder János Zsótér was known as one of Hungary’s first entrepreneurs; tradition has it that he had 99 ships on the river Tisza, but in reality he could have owned many more. Zsótér was founder of the Steam Shipping Company of Szeged and had the first steam ship built. He financed the designs for an iron bridge spanning the Tisza at Szeged, drawn up by engineer Vilmos Fes^t (at the same time as Széchenyi commissioned Adam Clark to make plans for the Chain Bridge in (Buda)Pest. Zsótér wanted to have the bridge built at his own cost, on condition that he would be granted a lease for 20 years. According to the documents, however, the city did not agree. He then leased both sides of the river from the municipality, providing local residents with jobs. He was known as a liberal thinking democrat, who supported the battle for freedom in 1848, securing ammunitions for the local revolutionary forces. Together with his son Andor Zsótér, he was among the founders of the Csongrád County Savings Bank. Andor was later elected honorary life president and held the tide for 55 years. Andor Zsótér — the “Wesselényi of Szeged’ — fought in the batde of Szent-Tamás as a lieutenant during the 1848 war of independence. In Szeged and in Szatymaz he was known as an owner of ships, land and vineyards. Busy increasing the estates inherited from his father, he was also a representative of Szeged in the county assembly, a leader of Szeged’s Casino and head of the local Liberal Circle. In GIORGIO VASARI 1511-1574 13

Next

/
Thumbnails
Contents