Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)

Szabó Tamás: Rejtőző angyal az Enyedi-Zsótér család birtokában és a szegedi múzeum gyűjteményében

Zsótér Ilona második házasságáról és a mauzóleumról szó esik a szegedi Délmagyarorszpg 1942. augusztus 9-i számában; S%. Szjgethy Vilmos (1877—1956) újságíró az Utalás Felsővároson, Dugonics András és környezete című, az egykori „Deszkás” temető és ott nyugvó halottai kapcsán írt cikkében: „Enyedy Eukácsnak valósággal emeletes háza van, bronzcímerekkel kidíszítve a falak, mert hogy az özvegy valami

hivatalnok grófhozment másodszor férjhez ”

1950-ben az akkor már üresen álló sírbolt a Zsótér család leszármazottai tói a Harvanik család tulajdonába ment át. Enyedi Lukács, Niczky András és Zsótér Ilona földi maradványai ugyanis időközben már egy másik családi sírboltban nyugodtak. A helytörténeti kutatások szerint a Zsótér ősök csontjait valószínűleg a szovjet temetőrész melletti közös sírban helyezték el. Sajnos, pontos anyakönyvi dokumentációt az elhunytakról csak 1959-től vezetnek (Telekné Tóth Anna szíves közlése, 2010). Ma az egykori Zsótér-kripta bejárati oldalának falán elhelyezett márványlapokon a Csíkos, Harvanik, Merley és Mélykúti nevek olvashatók.

A gyűjtemény szétszóratása

Özvegy ladányi Niczkyné Zsótér Ilona 1913-ban, második férje halálát követően elkészíttette gyűjteménye teljes körű leltárát Térey Gáborral, a Szépművészeti Múzeum vezető munkatársával. (A lajstromot a későbbi kiegészítésekkel — kéziratként — 1923-ban a Szépművészeti Múzeumban helyezték el.) Térey a Szent György Céh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete alelnökeként műgyűjtőknek is adott szakmai tanácsokat és segítette az egyes gyűjtemények közötti műtárgy- és információáramlást. Ladányi Niczkyné is tagja volt az egyesületnek, ezért kérhette a szakember segítségét gyűjteményével kapcsolatban (Rad- ványi 2008).

A leltározás lezárulását követően Zsótér Ilona megállapodott Petrovics Elek igazgatóval a budapesti múzeumnak juttatandó műtárgyakról. Petrovics 1916 szeptemberében kelt irata rögzíti, hogy a gyűjtemény jelentős része Szeged városára fog szállni, de Zsótér Ilona a múzeum munkatársainak lehetőséget adott a gyűjtemény egyes hézagainak pótlására (SzM Irattár '926/1916).

A Szegednek szánt festményeket Térey Gábor választotta ki az általa jól ismert kollekcióból, mégpedig úgy, hogy „mellőztünk számos magában véve becses, de intézetünkre nézye a már meglévők mellett nélkülözhető darabot. így aztán megvalósítható lesz Méltóságodnak az a nagyon helyes és átgondolt intentiója, hogy míg a budapesti intézet számára nagylelkűen lehetővé tesz} e&es érezhető hiányainak pótlását, addig ugyanakkor Szeged városában egy sokoldalú, becses gyűjteménynek veti meg alapját. ” (Radványi 2008)

Az özvegy 1919. április 25-én — az első férjével kötött végrendeleti szerződés ellenére — mégsem a szegedi Városi Múzeumnak, hanem az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumnak adományozott 25 darab műalkotást a műgyűjteményből egy ajándékozási szerződés alapján. A kiválasztott darabokat azzal a kikötéssel adta ajándékba az intézménynek, hogy a tárgyak egyelőre az őrizetében maradnak, s csak az ő halála után fognak ténylegesen átadatni

Zsótér made a concession to fill certain gaps in the Budapest museum’s collections from her pieces (SzM archives ’926/1916).

The pictures to go to Szeged were selected by Gábor Térey from the collection he knew so well, in the following way: “we have put aside many pieces valuable in themselves, but negligible in view of otherpieces our institute already has. Therefore we can realise your right and well-considered wish to generously make it possible for the Budapest museum to fill its gaps, and to lay the foundations of a comprehensive and valuable collection in Szeged”. (Radványi 2008,19-21)

On April 25,1919, in spite of the joint will signed with her first husband, the widow donated 25 pieces from her collection not to the Municipal Museum of Szeged, but to the National Museum of Fine Arts in Budapest. The nine old paintings and sixteen works of sculpture (plaques from ancient, late medieval and Renaissance times) were registered in the old inventory of the museum under the numbers 5414—5422 and 5423—5438. Ilona Zsótér gave the selected pieces to the museum on condition that they would be on loan for the time being, and the museum would only gain ownership after her death (SzM archives 6636/1919). The donation deed was approved by the minister of religion and public education.

*

The health of the widowed Mrs Niczky was deteriorating. The treatments at Transylvania’s Bálványos spa regularly prescribed by her doctor, Izidor Révész 'n earlier years, no longer eased her cardiac and vascular problems. Ilona Zsótér died on April 13, 1922, aged 69, after a long illness. The last rites were performed the next day at Farkasréti Cemetery in Budapest, and the body was then taken to the family vault in Szeged.

According to the inheritance documents, the closest relatives, Ilona’s sister-in-law, Mrs Dezső Zsótér, née Ilona Temesváry of Anyás (1877— ?), the widow of the youngest brother of her 13 brothers and sisters, and her nephew, 20- year-old István Bertalan Zsótér (1902— ?) could not find a will containing the same provisions concerning the collection as those outlined in the earlier, joint testament. Gáspár Lay, the gardener who lived in the house, however, told his attorney that there had been a recent will, but he could not prove its existence. In the protocol taken in the legacy inheritance procedure public notary Antal Fodor wrote the following:

[...] "... Today I have received from the court an appeal by gardener Gáspár Eay and consequent ruling with a note to the apellant that he should be presentfor the legacy procedure in my office on September 11 and put forward his claim. It is established that neither applicant nor his representative appeared for the procedure performedyesterday, September 11.

Since apellant claims that he is a creditor, and does not challenge the rights of the inheritors and only assumes that there might have been a recent will, but he cannot support that assumption, I find another hearing of the apellant or the inheritors unnecessary. The latter have also indicated that they do not wish to be heard at another time. All the apellant’s claims for his documents, plants and his journal in 30parts should be settled through legal means and shall not hinder transfer of the estate.

GIORGIO VASARI 1511-1574

113