Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)

Szabó Tamás: Rejtőző angyal az Enyedi-Zsótér család birtokában és a szegedi múzeum gyűjteményében

Igen örülök, hogy könyvem pillanatokra elvonta talán figyelmét mély gyászáról, mely engem is mélyebben érint, mint ahogy ayt a köznapi életben köznapi lelkek érgik barátjaik elvesztése miatt. Lukács nekem hiányzik. Érzem mindennap. Mintha üresebb lenne a világ. De csoda-e? Nemcsak barátom volt, de buzdítom, tanácsadóm. Vele beszéltem meg irodalmi terveimet, neki írtam. Elsősorban neki. Ha valami jó gondolat kipattantfejemből, az első élvezetem belőle az a tűnődés volt, hogy mit fog arra Lukács mondani ?

Míg élni fogok, mindig sajnálni fogom, hogy olyan korán mentem Horpácsra, s nem beszélhettem vele még egyszer. És temetésén sem lehettem; aznap értesültem a horpácsi gyalázatos közlekedés miatt haláláról a lapból, amikora temetés volt. De gondolhattam-e hogy oly gyorsan lesz v&e- Hiszen a betegsége halálos volta már nyilvánvaló volt, de gondoltam, reméltem, hogy még sokáig el lehet húzni. Neki talán jobb így, de engem végtelenül bánt. Hogy nem láttam, s el nem kísérhettem utolsó útján Szegedre. Legközelebbi alkalommal én is elmegyek a sírjához

Mindamellett megkell nyugodni a megváltozatlanban. Felejteni kell — ez a bölcsesség szava. Hiszen nemsokára mi is vele leszünk. Nem helyeslem, hogy a Méltóságos Asszony ennyire belemerül emlékeibe, mesterségesen csinált magánya által, jobb lett volna rövid időre valamely testvéréhez menni. Még kevésbé helyeselhetem a tervbe vett tengeri utat. Külföldi újait többnyire Ővele tette meg s most nélküle utazni a mormoló habokon semmi egyéb, mint tobzódni az emlékekben, s nyakig belemerülni a bánatba, sőt fölhívni ayt, hogy: »Gyere hát, tépj, marcangolj.« Tenger helyett többet érne egy kis társaság, egy kis próza. Eza társaság bármilyen legyen is, tudom, nem találna a hangulatához - de még a bosszúság is jobb ebben az esetben, minta magány.

Bocsánat, hogy tanácsokat adok, de a néhány sor levelében, melyekben jövő terveit is említi, ayt nekem lehetővé tette. A Jókaira vonatkozó megjegyzések örömet okoztak. Nincs azokban most annyi kifogásoló, mint az első kötetnél, ahol hasznosak voltak, de ezekben is van egy-két értékes hely, mint pl. ahol a Jókai mindenki iránt bizalmas tegezéséről <írt> fűz magyarázatot. Ez olyan okos, mintha nem is asszony magyarázná, de egy nyugodt bölcs. Ezek bár idegen tollak (a méltóságos asszonyéi), beveszem a kötetbe.

Mi most már itthon maradunk (engem kivéve, aki még kiszaladok Horpácsra), s szívesen meglátogatnánk a Méltóságos Asszonyt, ha nem félnénk attól, hogy alkalmatlanok lennénk.

Igaz tisztelettel és mély részvéttel maradtam

Bpest, szept. 11. 1906. alázatos szolgája Mikszáth Kálmán” (Mikszáth 289)

Özvegy Enyediné Zsótér Ilona férje halála után hosszú ideig a „palotafogság” magányát választotta, vagy csak közeli barátai, mint Mikszáthék barátságát kereste. Döntése érthető, április 30-án veszítette el szeretve tisztelt édesapját is, két hónappal férje előtt.

„Feleségem az} mondja, hogy most már, mióta új inasa van, már arra is megedződött a bátorsága, hogy vacsorán is elmaradhat idegen városban (mert a budaiaknak Fest mindig idegen város volt). Távol legyen tőlem, vagyis tőlünk, hogy szokásain rést akarjunk törni, de ha lehet, hatványozná az örömünket, ha vacsorára lenne szerencsénk, a Méltóságos Asszony által kijelölt bármelyik napon, a jövő héten. Nem a vacsora van itt szóban, hanem a hosszabb idő, amit velünk tölthet. Ilonka tiszteletét küldi, mi pedig a fiúval kézcsókunkat jelentjük. Ősrégi tisztelője, Mikszáth Kálmán. Horpács, 1908. máj. & "(Mikszáth 315)

*

if conceived by a serene philosopher, rather than by a woman. Though those are not my thoughts — but yours — I will include them in the book.

We will now stay at home (with the exception of myself, as I will make a short visit at Horpács), and would gladly visit you should it not inconvenienceyou.

With true respect and deep sympathy,

Bpest, 11 Sept 1906

Your obedient Servant, Kálmán Mikszáth” (Mikszáth 289)

The widowed Ilona Zsótér chose to live in the confines of her house long after her husband’s death indulging only in the company of close friends such as the Mikszáths. This is perhaps understandable; she lost her beloved father on April 30,1906, two months before her husband’s death.

“My wife says that since you have employed anew manservantyou have become so brave as to stay out for dinner in a strange city (as residents of Buda always considered Pest as foreign territory). Far be itfrom me, from us, to attempt to change your habits, but it would multiply our joy if we could treat you to dinner any day that is convenientfor you next week. It is not the dinner really, but some time we could spend together. Ilonka is sending her greetings, I and the boys are kissingyour hand. Truly yours, Kálmán Mikszáth. Horpács, May 8, /ÍW. "(Mikszáth315)

*

After five long years of mourning, on August 2, 1911 Ilona Zsótér married Count András Niczjy of Ladány (1866—1912), who is known to have published articles on animal and corn trade. She had earlier known the Count, one of whose younger brothers, PálNiczfy (1873—1932) was a member of the upper house between 1906 and 1915. The widow’s meeting her second husband is certainly linked to Mikszáth, who sent a card to the still single count in December 1908: We all wish you a Happy New Year and think with love and respect of the lonely resident in that smallpalace in Buda, Kálmán Mikszáth. ’ (Mikszáth 324)

One year later, however, Ilona Zsótér was widowed once again on September 26, 1912. 'Last rites will be performed according to the rituals of the Komán Catholic Church at the house of the deceased at No. 3, Ostrom Street, District II, at 10 am on the 27th of this month. The body will then be taken to Szeged and buried in thefamily vault. ” (Death N otice 1912)

In the autumn of 1912, following the death of her second husband, Ilona Zsótér ordered from Szeged’s noted architect István Kopasz (1869-1913) designs for a classical, Grecian vault for her deceased family members in the Deszkás Cemetery. The pilaster strips of the facade of the tomb are topped with Corinthian heads, while the bronze lion gargoyles on the cornice of the sides are Doric features. The bronze doors to the vault were made by the popular local art-smith György Kónya (1863—1941). On the side of the vault, the old inscription is still legible: ‘Made according to the designs of István Kopasz kő János Fischer’s Sons, Szeged, 1913.’ An old photo of the vault shows a black marble plaque with the names LukácsEnyedi and Ilona Zsótér of Szatymaz

Ilona had the bodies of her deceased family, including the ashes of Lukács Enyedi, reburied in the new vault. Her

110

GIORGIO VASARI 1511-1574