Nyomvonalba zárva. Régészetifeltárások az M43-as autóút és a Makót elkerülő út nyomvonalán (Szeged, 2009)

Késő szarmata és Árpád-kori településrészlet Makó, Beke-tanyánál

M43 20. LELŐHELY 27 A Kr. u. 4-5 századra keltezhető szarmata tele­püléshez 129 objektum sorolható: hulladékgödrök, tárolóvermek, szabadtéri kemencék, kerítőárkok, agyagnyerő gödrök és egy kút került feltárásra. Az egymás mellett álló szabadtéri kemencék — melyek sütőfelülete kerámiatöredékekkel volt több réteg­ben kirakva — kemencebokrot alkottak. Az egyik szabálytalan, nyolcas alakú gödörben több, nagy méretű hombárt találtunk. Különlegességnek szá­mít a település egyik gödrében feltárt tevekoponya. A szarmata teleprészlet feltárása közben, az úthoz kapcsolódó szerviz-út nyomvonalán végzett terepbejárások során egy a 13. századra keltezhető, Árpád-kori település nyomait sikerült felfedezni. Ennek kutatása során 39 objektum került elő. A tanyaszerű telepet egy nagyméretű, széles szögle­tes árok kerítette. Központjában egy négyszögletes, félig földbemélyített, egy helyiséges, ágasfás-szele- menes tetőszerkezetű ház állt. Alapterülete viszony­lag kicsi, körülbelül 6 m2 volt. Bejárata a nyugati oldalon lehetett, míg a ház délkeleti sarkához egy kisméretű, kőpakolásos kemence kapcsolódott. A ház környezetében különböző funkciójú objek­tumok helyezkedtek el: méhkas alakú gödrök, sza­badtéri kemencék. Közös jellemzőjük, hogy bennük nagyobb mennyiségű vassalak volt, ami a települé­sen folytatott vasmegmunkálásra utal. A települést határoló ároktól északra előke­rült egy közel É-D tájolású sír. A sekély, szabályta­lan ovális alakú aknasírban hanyatt fekvő, felhúzott lábakkal eltemetett csontváz feküdt. A temetkezést a bal vállnál talált, hiányos S-végű hajkarika keltezi. Balogh Csilla - Paluch Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents