Nyomvonalba zárva. Régészetifeltárások az M43-as autóút és a Makót elkerülő út nyomvonalán (Szeged, 2009)
Szarmata temetők Óföldeák-Ürmös II. lelőhelyen
24 M43 10. LELŐHELY Szarmata temetők Óföldeák-Ürmös II. lelőhelyen Az M43 10. lelőhelyen feltárt késő szarmata település objektumai között három, ÉNy-DK tájolású férfisír helyezkedett el. A közel 1 m mély sírok szegényes mellékletűek (vas vagy bronz övcsat, edény) voltak. A feltárási terület keleti és nyugati szélén egy-egy temetőrészlet került elő. A keleti szélen, a település utolsó objektumától keletre, kb. 15-16 m-re 20, DK-ÉNy tájolású sírból álló temetőrészlet helyezkedett el. Négy sírt kerített kerek alakú, délkeleti oldalán nyitott körárok (valójában öt körárok került elő, de az egyik árok közepén fekvő sír a nyomvonal területén kívül esett). A körárkos sírok mindegyike, a „jelöletlen" sírok közül pedig a fele volt rablott. A falu nyugati szélén, a nyomvonal északi és déli részén egy másik, 23 sírból álló késő szarmata temetőrészlet került elő. Az északi szelvényszél mellett két, a feltárási terület déli szélén egy körárkot tártunk fel. A legnagyobb körárok nyugati és keleti ívében egy-egy kisgyermek temetk zését dokumentáltuk. Mindkét temetőrészlet sírjainak nagy része rablott volt, de ennek ellenére több esetben is rögzíteni tudtuk a koporsó vagy a halotti lepel maradványait. A viseleti tárgyak között megtalálhatóak a hurkos-kam- pós végződésű, nagyméretű, kései típusú bronz fülbevalók, a kerek átmetszetű, végeik felé kiszélesedő bronz huzalkarperecek, illetve a bronzból vagy vasból készített fibulák. Az egyik női sírban aranylemezzel díszített doboz- fibula töredéke feküdt. Nagy i számban kerültek elő hatszög alapú, lecsapott sarkú hasáb alakú-, bikónikus kék üveg-, kubooktaéder alakú karneol-, hosszúkás henger vagy korong alakú borostyán-, illetve korall gyöngyök. A gyöngyökből nyakláncot, karéket fűztek, illetve több esetben is megfigyeltük, 49 hogy ruhák alját is kivarrták.