T. Knotik Márta: Fényírók és fényirdák Szegeden (1859-1913) (Szeged, 2009)
ÁLLANDÓ JELLEGŰ FÉNYKÉPÉSZET - Kalmár és Társa (1893-1896)
Kalmár és Társa (1893-1896) A cég tulajdonosa Kalmár Péter, akinek Budapesten, Bécsben is van műterme. Szegedi fényképészetének vezetését budapesti művezetőjére, mint cégtársra, Nagy M. úrra bízta. Újsághirdetésében 1871-től számtalan kitüntetést sorol magáénak. Három év múlva, 1896 decemberében a műtermet megvásárolta Nagy Mór, működését Kalmár és Társa utóda, Nagy M. cég alatt folytatta. Fényképészete: 1893 tavaszán hirdeti, hogy „visitkártyától... életnagyságig fényképben, platinotypiában, aquarell és olaj festésben" készíti képeit. Májusban a rácsok mögött álló, kezében bibliát tartó „Lukacin László mártír" fényképéből a cégnél 300 darabot rendeltek. Októberben „platin nyomatú" fényképek művészi kivitelét kínálja kis képek után is életnagyságig, majd akvarellbe festett platonitípiákat. 1896 elején Homor István főreáliskolai tanár több érdekes fölvételt küldött Kalmárnak kidogozásra, pl. tanítványa kézcsontjáról készített fölvételét. Tavasszal lefényképezte a rókusi MA V műhelyben, a millenniumra készített liliputi vonatot. A képen (28*39) „Krón Ignác ... Olovics Sándor géplakatosszerelő, Brosch Adolf kárpitos, Hégen G. bádogos, Fehér József géplakatos, Mészáros és Komócsi asztalosok ... festői csoportban vannak elhelyezve". A nagyméretű fényképet Nagy Sándor MÁV tüzikovács őrizte meg, és adományozta a múzeumnak. Vajszín kartonon (44*54) a kép fölött „A M. Á. V. Szeged-Rókus műhelyének ezredéves kiállítása 1896.", alatta „A műszaki személyzettel és a kivitelben résztvett munkásokkal." fölirat van nyomtatva. Cégjelzése azonban már: ,JCalmár és társa UTÓDA NAGY M." balra két sorban, jobbra „SZEGEDEN." Műterme: A Széchenyi tér 2/a szám alatti Kozmata-féle műtermet Kalmár Péter 1893 februárjában megvásárolta, majd azt átalakítva március 18-án Kalmár és Társa cég alatt megnyitotta. A műterem helyét feltehetően tévedésből hol 3., hol 7. számmal jelölték. A helyi újságok szerint „pazaron világított és átalakított fényírda párját ritkítja a vidéken", és rendelkezik a technika minden vívmányával. A remek világítást még mai állapotában is reprezentálja a napfényműterem a Széchenyi téri ház udvarán. Kirakata: Már 1893 tavaszán föltűnést keltettek „az utcai és a folyosókon fölállított kirakatai". A Keglovich és a Kalmár és Társa cég szinte versengett kirakataival, utóbbinak „Széchenyi-téri műtermük előtti kirakatukat" érdemes megnézni, akárcsak a karácsonyiakat. a* 225