Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)
IV. A Múzeum gyűjteményei
ISMERTETŐ A SZEGEDI MÓRA FERENC MÚZEUMRÓL JÍTI tárgyfetisizmus, misztika. S lehet, hogy így is van. Ám ez a beállítódás mégis rendkívül erős eleme a tárgyakhoz való emberi viszonyulásnak. Olyany- nyira, hogy ez a „misztika” esetenként akár dollár százmilliókat is ér. Egy eredeti Picasso- vagy Van Gogh-festményt pl. a ma mindenhatóként kezelt piac különböztet meg ezek másolatától, vagy az alkotó kezevonását imitáló hamisítványoktól. Van Gogh önarcképéről ma egy profi hamisító megtévesztésig „azonos” másolatot tud készíteni. Mégis: az egyik hatalmas pénzt ér (s puszta látványa is érdeklődők tömegét vonzza), a másikért pedig jogi szankciók sújtják a „művészt”. S ami perdöntő: nincs műgyűjtő, aki az eredetit odaadná egy bármily tökéletes másolatért. A tárgyak varázsának mibenlétéről értekezni persze messzire vezetne. S nem is biztos, hogy az elemzés maradéktalanul kimeríthetné e jelenség természetének leírását. Ám maga a varázs léte kétségtelen: nincs múzeumi ember, aki ne tapasztalta volna meg ezt a látogatói reakciókat figyelve.-C A régészeti gyűjtemény A régészeti leletek gyűjtése Szegeden a kezdetektől, sőt - poentírozva fogalmazva - már a kezdetek előtt is folyt. Még nem volt jogi értelemben vett múzeuma a városnak, amikor a „régiségek” - véletlen s alkalom kínálta - gyűjtése már elkezdődött. Az első időszak gyarapodását két, az 1914 előtti periódusból való „régiségtári napló” dokumentálja. Az első napló még Reizner János, Tömörkény István és Móra Ferenc kézírását és rajzait őrzi, lapjai 1883 és 1906 közt teltek meg. A leltári bejegyzések, a kor gyakorlatát tükrözve, meglehetősen vegyes tárgyegyüttes kialakulását mutatják. Ásatás az első időkben nemigen folyt, a gyarapodás ajándékozásból és vételből történt, maguk a tárgyak pedig vegyes értékű szórványleletek. De már igen korán jelentős darabok is fölbukkantak. Kálmány Lajos szőregi plébános, aki „mellesleg” a magyar folklorisztika nagy alakja volt, pl. már 1883-ban a múzeumnak ajándékozott néhányat a szőregi bronzkori temető edényeiből. 1884-ben, hála a Víz (1879) utáni nagy városrekonstrukciós földmunkálatoknak, egy jelentős népvándorláskori leletegyüttes egyik része is a múzeumot gazdagította - ezt a rekonstrukciót irányító királyi biztos, Tisza Lajos adta át. (A lelet másik részét a Nemzeti Múzeum kapta.) S ugyané munkálatok során a város úgynevezett sziliért részén előkerült értékes réztárgyak is az intézményt gyarapították. Ez utóbbiak jelentőségét mutatja, hogy - mint Trogmayer Ottó írja - ezek alapján „Pulszky Ferenc elkülönítette az önálló európai rézkort”. Ugyanabban az évben Tisza Lajos a sövényházi földbányában előkerült tárgyakkal (köztük kőkori és bronzkori edényekkel, avarkori övveretekkel) gazdagította a gyűjteményt. A várostervező mérnök, Lechner Lajos pedig a várbontás során előkerült régiségekből adott át megőrzendő darabokat. Az ajándékok után, 1885- ben már vásárlással is gyarapodott a gyűjtemény: Reizner megvásárolta egy műgyűjtő színidirektor, Lászy Vilmos értékes régiséggyűjteményét (benne római darabokat is). Hegedűs Imre algyői plébánossal pedig könyvtári duplumokat cseréltek bronzkori Hun aranyosatok a nagyszéksósi leletből