Nagy Imre - Szabó Tamás: A Képzőművészeti Gyűjtemény - Kiállításvezető a Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításához (Szeged, 2007)
Spányi Béla - Csók István
a magasrendűt kereste. Az erő és gyöngédség végletei között a festői kifejezés minden eszközének birtokában volt. „Tájkép” című olajvázlata egy 1956-os vásárlás révén került a múzeum gyűjteményébe. Az alföldi tájat ábrázoló kompozíció tagolása a hagyományos tájképi elosztást követi. A képmező alsó kétötödét a táj tölti ki, míg a felső háromötödöt az égbolt és a felhők megörökítésének szentelte a festő. Az előtér lapos táj, mely a képmező balfelén földpatkás emelkedővel zárul. A háttérben sűrű erdőt érzékeltető kékesszürke sáv húzódik a barnás lapály fölött. A középtér barnákkal és mély okkerekkel festett foltját egy szabálytalan formájú vízfelület töri meg, melyben az égbolt sajátos színei tükröződnek. A táji motívumok viszonylagos egyneműségét az égen futó felhők szabálytalan formáival ellensúlyozza. A Díszterem előtti folyosó ad otthont egy sor jellegzetes festménynek, köztük Újvári Ignác „Szilvás tavaszkor”, vagy Edvi Illés Ödön „Őszi hangok a Tiszán” című műveinek. Spányi Béla (1852-1914) festő, aki bécsi és müncheni tanulmányai után 1878-ban visszatér Szolnokra. Kizárólag tájképeket fest a finom realizmus stílusában. Szolnokról Bodajkra költözik, majd Párizsban és Münchenben él egy ideig. Stílusa ezután oldottabbá, ecsetkezelése szélesebbé válik. 1893-ban „Őszi verőfény” című művével állami aranyérmet nyer. Az Országház étterme számára Spányi Béla: Erdőszélén öt nagyméretű freskót készít. 1905-ben a Műcsarnokban gyűjteményes kiállítást rendez. „Erdő szélén” című, 1886-ra datált festménye a Bastien-Lepage-i finom realizmus egyik leg- kiérleltebb és legjellegzetesebb alkotása. A mű formáinak letisztult festésmódja mentes minden sallangtól és csak a tartalom minél teljesebb megörökítését szolgálja. A fiatal fákkal gyéren benőtt lapos táj előterének bal felében kisebb birkanyáj legel. Tőlük jobbra, egy foltjában hangsúlyozot- tabb bokorcsoport előtt pásztorgyerek áll háttal a nézőnek, s a földet szimatoló fekete kutyáját figyeli. A fiú mellénye, inge, kalapja, sőt, egész figurája szinte szobrászi megfogalmazású képi elemként áll az organikus formák adta háttér előtt. A kompozíció minden eleme olyan gyöngyházfényű belső sugárzástól fénylik, ami egyenértékű motívumként rendezi őket a festmény egészébe. Csók István „Bűnbánó Magdolna” című vászna is a folyosó ezen szakaszán kapott helyet. Csók István (1865-1961) festőművész, a modern magyar plein air festészet egyik vezető alakja, a nagybányai művésztelep egyik meghatározó személyisége. 1882-85 között a Mintarajziskolát látogatja, ahol Székely Bertalan és Lotz Károly a tanárai. 1886-87-ben a müncheni festőakadémiára jár, majd 1880-tól a párizsi Julien Akadémia hallgatója. Ebben a korszakában J. Bastien-Lepage van reá nagy hatással. 1890-ben visszatér Münchenbe, s ekkortól készült műveivel sorra nyeri a nagy európai városok (Párizs, Bécs) jelentős díjait. 1895-96-
