Katkóné Bagi Éva: Így öltözködött a "szögedi nemzet" : A szabóipar dicsérete (Szeged, 2007)

Szabóműhelyek Szegeden a 20. században

keserűen tapasztalta meg az általa oly nagyon szeretett szabó szakma hanyatlását. Mészáros Imre 128 szegedi szabóságról ír pár mondatos szubjektív véleményt, és a kollegákkal megélt kellemes, vagy kellemetlen események tükrében megismerjük életének epizódjait is. Láttatja a szegény szabólegényt, aki mesterének szabóasztala alatt tölti inaséveit és eszi az éjszakákba nyúló munka keserves kenyerét, míg a sok-sok kötelesség hivatássá fejlődik. Megismerhetjük a háború által kettészakított szabó életét, majd a hadifogság utáni újrakezdést. Tapasztalta a felsőbb osztály elvesztésének, a nincstelenségnek, a pénztelenségnek következményeit, mely a szabó szakmát megrendelők hiányával sújtotta. Mészáros Imre figyelemmel követte a nincstelenné tett egykori iparosok szövetkezetbe kényszerítését. Élete során találkozott néhány ügyeskedővel, sőt egyszer-egyszer még a rendszer kiszolgálóit is vélte felismerni, de igaz barátságot csak azokkal kötött, akik az egyetemes emberi értékek követői voltak, hiszen maradandót csak e törvények betartásával lehet alkotni, amit tisztességben megőszült élete is bizonyít.

5 Napjainkban a mértékutáni szabóságok hanyatlásának, megszűnésének lehetünk tanúi. A kevés megrendelő nem tartja el a nagy rezsiköltséggel működő üzleteket, nem tudnak munkásokat alkalmazni. Csak azok a varrodák maradhatnak fenn, melyek megfelelően gépesítettek, tőkével rendelkeznek, és nagyobb létszámmal dolgoznak, ilyen Szegeden a SZEFO vagy a CONTEXT Divatműhely. Néhány kisiparos: Polyákné, Tarkó, Kovács a régi gárda utolsó mohikánjai még erejüket megfeszítve küzdenek a talpon maradásért. Néhány üzlet az újgazdag réteget megcélozva az öltözködéssel kapcsolatos teljes körű szolgáltatást kínál, a divattanácsadástól a kivitelezésig. A menyasszonyi ruhaszalonok kölcsönzéssel és varrással kielégítik a szezonális estélyi ruha igényt is. A készruhakészítés (butik-ruha) és méretes szabóság együttműködése még kifizetődő, de a kevés tőkével rendelkező szabók manapság ruhajavításra váltanak engedélyt, ők az olcsó áron megvett kínai termékeket, vagy a kilós árúkat alakítják át az extra alakokra. Ez a jelenség a cipész sors előrevetülését jelzi, minek következtében a 2000. év első évtizedének utcaképe igénytelen és lesújtó. A fenti eseménysorozat arra enged következtetni, hogy a szabó szakma is a többi kézműves szakma sorsára jut. Az öltözködésre igényes emberek szomorúan állapítják meg: nem a ruha teszi az embert, de minősíti azt, minősíti a korszellemet, sőt az államot is, amely nem védi kereskedelmét, ezáltal a belső szakembereit veszítve el. Az üzlet az államosítás előtt Krier Rudolf tulajdonában volt, a bútorzat is a 20. szpzad első jelét idézi61