Katkóné Bagi Éva: Így öltözködött a "szögedi nemzet" : A szabóipar dicsérete (Szeged, 2007)
A magyar díszöltözet továbbélése a 20. században
A MAGYAR DÍSZÖLTÖZET TOVÁBBÉLÉSE A 20. SZÁZADBAN A magyarságnak a Kárpát-medencében időről-időre meg kellett küzdenie a függetlenségért, ennek egyik jelképes eszköze a díszmagyar ruha divatjának elterjesztése volt. A magyar díszviselet évszázadok alatt formálódott, nemesedett, de fő jellemzőit mindig megtartotta. Ez a fejlődés az 1950-es évektől politikai okok miatt megtorpant és több generáció alatt a vagyonokat érő ruhadarabok elvesztek, csupán néhányat őriztek meg belőlük egykori tulajdonosaik. A Móra Ferenc Múzeum is csupán egyetlen, 2000-ben fellelt férfi díszöltözetet őriz. Napjainkban kezd újra érdeklődés mutatkozni a díszmagyar ruha iránt, a színpompás drága viselet azonban már nem tud többé életre kelni, csupán letisztult változata, a fekete gyapjúszövetből készült zsinórozott „atilla" és „bocskai" éli virágkorát. A magyar nemesi öltözetet fejlődését aló. századtól tudjuk nyomon követni. Akkor a főnemesek még két hosszú, különböző textíliából varrott bő, kabátfélét viseltek egymáson. Az alsóból fejlődött ki a dolmány, a felsőből pedig a mente. A férfiviselet állandó darabjai: az ing fölé öltött karcsú, csípőig érő, sujtással díszített dolmány, a panyókára vetett hosszabb-rövidebb mente, a dúsan zsinórozott szűk nadrág, a föveg és a csizma. A felhasznált drága alapanyagok, pompás kiegészítők keleties ízlésvilággal alkalmazva úgy elkápráztatták a környező országok fejedelmeit, hogy Európában a könnyűlovasság uniformisa is a magyarok ősi viseletét követte. Ha a díszmagyar szót halljuk, elsősorban a férfi díszöltözetre gondolunk, hiszen a gazdasági, politikai szellemi életben illő megjelenést biztosított a férfiak számára, míg a hölgyek főleg bálok idején öltötték magukra. A divatirányzatok követése a női ruhát minden korban alakította, formálta, de fő jellemzőit megtartotta. A történelem során a magyar díszruha a reprezentáció, az ellenállás, a tüntetés eszközévé is vált. Az ország sorsfordulóin felerősödött nemzeti érzelmek kedveztek az arisztokratikus viselet felvirágozásának. Ilyen volt a reformkor idején Kossuth iparvédegyleti mozgalma, amihez az egész ország csatlakozott. Elérték, hogy a 19. század folyamán ünnep- és hétköznapon egyaránt magyar szabású ruhákat viseljen az ország apraja-nagyja és a gazdagon alkalmazott díszítőelemeket hazai iparosok készítsék. A szabadságharc idején és utána is, az öltözék megválasztása, a nemzeti színek viselése egyértelműen a hazafias érzések kifejezése volt. Ekkor alakult ki a korábbi dolmánynak és mentének különféle történelmi nevű változata. Létezett kazinczy-, zrínyi-, árpádka-, Csokonai-, buda-szabású kabát, vag)' deák köpönyeg. Az atilla és a bocskai pedig ma is kedvelt és elismert. 1896-ban a honfoglalás ezredik évfordulóján a főrangú urak díszruhában ülték meg lovaikat, kócsagtollas föveggel, panyókára vetett prémes mentében, selyemdolmányban és sarkantyús csizmában. Az ünnepségeken résztvevő hölgyek arannyal-ezüsttel hímzett vállban, uszályos szoknyákban, csipkekötényben pompáztak, fejüket párta és fátyol díszítette. A kiegyezés utáni konszolidált helyzetben a nemzeti eszme a ruhával együtt háttérbe szorult, és a 20. század első évtizedeiben már csupán a nép körében meggyökeresedett, saját ízlésükre átalakított öltözetdarabok maradtak fenn. Trianon után az ellenállás eszközeként a kultúrfölény eszméje kormányzati támogatással hatékonyan működött. Hóman Bálint 1934-ben miniszteri körlevelet adott ki magyaros iskolai formaruhák tervezésére, Horthy Miklósnéval az élen a közéleti személyiségek nyilvános alkalmakkor magyaros díszruhákat viseltek. 1933-tól Ferenczy Ferenc és Tüdős Klára nevéhez fűződik a Magyaros Öltözködési Mozgalom megteremtése, amit a népművészet elemeivel egészítettek ki. Főleg a fiatalok közösségi eseményeire, diákoknak terveztek egyedülállóan szép öltözeteket. Ekkor született meg a kismagyar: egyszerű sujtásos fekete dolmány (a negyvennyolcas atilla korszerűsí36
