Gaskó Béla - Varga András: Csak egy földünk van (Szeged, 2007)

Gaskó Béla: Néhány gondolat környezetünk védelméről

roltak. Termelésük racionalizálása, környezetbaráttá tétele meghaladja erejüket, a felhalmozódó szennyeződések az egész bioszférát fenyegetik.

Annak ellenére, hogy lassan önálló „iparággá” fejlődik a légszennyezési kvótákkal való üzletelés, töretlen lendülettel folytatódik az üvegházhatást erősítő gázok kibocsátása. A különféle hulladékok exportja konzekvensen a szegényebb államokat sújtja. A lehetséges következményeket a (felelőtlenül) gazdálkodók hangzatos demagógiával a futurológia hatáskörébe utalják. Náluk a tudományos háttér szerepét a célorientált kommunikáció és az érdekérvényesítő képesség fokozása veszi át. Igaz, tapasztalható némi haladás is. Sikerült elérni, hogy ma már nem sikk a globális fölmelegedést tagadni, és a különféle ipari nagyberuházásoknál rendszerint megkövetelik a környezeti hatástanulmányokat.

Tekintélyes kutatócsoportok állítják, hogy bolygónk megmentése nemzetközi összefogást igényel. A stratégiai tervek kidolgozása és megvalósítása (elvileg) nem lehet a napi politikai tényezők függvénye. Ideje volna megfogadni azt az indián bölcseletet, miszerint: „Ha kivágtad az utolsó fát, és elszennyezted az utolsó folyót, rájössz majd, hogy a pénz nem ehető.”

A halász-vadász, pásztor és földműves társadalmakban az emberek rákényszerültek arra, hogy a természet törvényeihez alkalmazkodjanak. Mindennapos tevékenységükhöz kapcsolódó kultuszaik híven tükrözték problémáikat.

A természet rendjét figyelmen kívül hagyókat törvényszerűen elhagyták az istenek. A sorscsapások kárvallottam semmilyen áldozatbemutatás sem segített. A túlnépesedéseknek a járványok szabtak gátakat. A túlhasznosítás következtében terméketlenné silányuló vidéket egy idő után elhagyták lakói, vagy az élelemhiány következtében belharcok törtek ki. Ha mindezekhez még valamilyen természetes éghajlati változás is társult (pl. tartós aszály, lehűlés, vagy egy erősebb El Nino), a meggyengült népet idegen hódítók igázták le.

Platón az ókori Görögország termőföldjeinek leromlását a helyi vízválasztók erdeinek kiirtásával hozta kapcsolatba. Ennek hatására csökkent le a folyók vízhozama és semmisült meg a talaj. Az Ószövetségben több helyen is találkozhatunk természetpusztítással .

Minden eltérés ellenére az ipari forradalom előtti időkre az a jellemző, hogy a környezetkárosítás gócokban jelentkezett, globálissá csak ezt követően vált. A természetet minden eszközzel „meghódítani” akaró rablógazdálkodás a XIX. században kialakult egyoldalú technokrata szemlélet „mellékterméke”. Áldatlan következményeit hosszasan lehetne sorolni.

A cselekvési idő, globálisan és lokálisan egyaránt, kétségbeejtően kevés. Ha most nem élünk lehetőségeinkkel, később nem lesz miről vitatkozni. Ez sajnos nem egyszerű frázis, gondoljunk például az ausztráliai Nagy-korallzátony lassú halódására, vagy a Föld esőerdeinek irtására.

Nyitott szemmel járva a világot, a helyi anomáliákat sem kell sokáig keresgélni. Lassan az lesz meglepő, ha Budapesten a légszennyeződés értékei a megengedhető határokon belül maradnak. Szegeden elsősorban a levegő por- és pollenterhelése okoz gondokat, de illegális hulladéklerakókért sem kell a szomszédba mennünk. Elég ellátogatni az 1996. évi Lili. törvény alapján, ex lege országos védettséget élvező Kiskundorozsma-Nagyszékre, ahol hazánk legnagyobb tőszámú tarka sáfrány (Crocus variegatus) állománya tenyészik. Városunk déli peremén messziről érezhető tájékozódási pontot jelent az egész nyáron át orrfacsaróan bűzlő gyálaréti Holt-Tisza. A település „tüdejét” jelentő Körtöltés melletti tölgysávban (némi túlzással élve) a szeméttől nem látni az erdőt.

Mértékadó becslések szerint napjainkban tízezerszer gyorsabb a fajok kipusztulása, mint az újak keletkezése. A folyamat számottevően csökkenti a természet megújulásának génbázisát. Az élőhelyek felszámolásával párhuzamosan emelkedik a valamilyen formában veszélyeztetett növény- és állatfajok száma. Az IUCN (Nemzetközi Természetvédelmi Unió) 1963-ban vetette föl ezek számbavételét. Ettől az időponttól kezdve világszerte sorra jelennek meg az ilyen nyilvántartások, az ún. „Vörös könyvek”. Hazánkban alapos előkészítő munka után, 1989- ben került sor e „kórdokumentum” kiadására.

Állandó kiállításunk műfaja sajátos eszközeivel kíván bepillantás adni Földünk titokzatosnak tűnő életébe. A csekély alapterület miatt nem is törekedhettünk teljességre, az egyes témaköröket továbbgondolásra érdemes jelzéseknek szántuk.