Gaskó Béla - Varga András: Csak egy földünk van (Szeged, 2007)

Gaskó Béla: Dél-alföldi élőhelyek

z.eum Természettudományi állandó kiállításához

/)f\

Úgy tűnik, az etológia és az ökológia tényei- vel szemben sokan még mindig erősen hisznek a vérengző farkasokról szóló állatmesékben. Igaz, a mesterségesen feldúsított őz-, szarvas- és muflon- csapatokat a farkasok megtizedelik, de így legalább a zsákmányállatok nem veszélyeztetik az erdők felújulását. Egy természetes, vagy természetközeli ökoszisztémába beletartozik a csúcsragadozó is.

A barnamedve (Ursus arctos) tőlünk nyugatra szinte teljesen kipusztult, mindösz- sze néhány izolált állomány maradt fenn. Tőlünk keletre ma sem ritka.

Romániában majd 3000 példány él, ami lényegesen meghaladja a lehetséges élőhelyek eltartó képességét.

Hazánkban állandó állománya nincs, de Szlovákiából olykor ellátogat hozzánk néhány „érdeklődő” medve.

A túlnépesedett állományok egye- dei kivételes esetekben veszélyessé válhatnak a házi állatokra és az emberekre. Az ilyen károk és balesetek leghatékonyabb ellenszere a célirányos (ökológus szempontú) létszámszabályozás.

A hiúz (Felix lynx) táplálkozási körzete még az igencsak területtartó macskafélék között is meglehetősen tágasnak számít. Főleg rágcsálókat és apróbb emlősöket fogyaszt. Csehszlovákia (majd Szlovákia) eredményes természetvédelmének köszönhető, hogy ez a faj az Északi-középhegységben ismét otthonra talált. Hazánkban a hiúz és a farkas egyaránt védett állat, ami az állandó jelenlét hivatalos elismerése.

Az uhu (Bubo bubo) a 1800-as évek közepéig többkevesebb rendszerességgel költött a Tisza-völgy középső és déli szakaszán. Napjainkban ezen a tájon már a fiatal, kóborló egyedek megjelenése is ritkaság- számba megy. Az utolsó száz évben a faj egyedszáma a teljes költőterületen katasztrofálisan megcsappant. Erősebb populációi csak Skandináviában maradtak fenn. Magyarországon legfeljebb 15-20 pár költ, fészkeik a középhegységek erdeiben találhatók.

Az uráli bagoly (Strix uralensis) euro-szibériai elterjedésű madárfaj. Nálunk és a Balkánon főleg a magas hegyek lakója. Hazai fészkelő állománya 10-15 pár körül lehet.

A siketfajd (Tetrao urogallus) az erdőgazdasági műveléstől nem háborgatott, bogyós cserjékben, fiatal hajtásokban bővelkedő fenyveseket kedveli. Az 1900-as évek elején kisebb-nagyobb csoportjai rendszeresen fészkeltek a nyugati határszél tűlevelű erdeiben. A Vas megyei Szentgotthárd melletti állomány az 1960-as évek végén tűnt el hazánk területéről.