Gaskó Béla - Varga András: Csak egy földünk van (Szeged, 2007)
Gaskó Béla: Dél-alföldi élőhelyek
II|y csak egy földünk van (Szeged-Tápé) név a vénic szil (Ulmus laevis) előfordulását valószínűsíti. (Ebben a természeti környezetben a szomszédos Szillér és a Szillapos nevek kizárják azt a magyarázatot, miszerint Bencfahátat a szegedi Bencz családról nevezték volna el.) Diorámánkban egy partmenti sáv élete elevenedik meg. A vízben csigákat, kagylókat és halakat láthatunk. A folyó felett tiszavirágok rajzanak. Az egyik ágon jégmadár (Alcedo atthis) figyeli a folyó felszínét. A vidra (Lutra lutra) szintén a halak iránt érdeklődik. Csongrád megyei állománya stabil, mind a Tisza-vidéken, mind a halastavak környékén előfordul. A füzes madarai között feltűnik a hazai sasok királya, a rétisas (Haliaetus albicilla). A Szegedtől északra található Sasér erről a madárról kapta a nevét. Több évtizednyi szünet után egy pár ma is költ a környéken. A fészek pontos helyét a természetvédelem szakemberei (teljesen érthetően) titokként kezelik. A hullámtéri fűz-nyár ligeterdők öreg, odvas fái és az erdőszegélyek sűrű cserjései kiváló fészke- lési lehetőséget nyújtanak a környék madarainak. Az életképben a vörös vércse (Falco tinnunculus), a zöld küllő (Picus viridis), a búbosbanka (Upupa epops), a kuvik (Athene noctua), az erdei fülesbagoly (Asio otus) és a függőcinege (Remiz pendulinus) látható. A hullámtéri fészkelők többsége az erdőszéleken, a környező gyepeken és mezőgazdasági területeken találja meg tágabb értelemben vett (tehát növényi és állati) táplálékát. Az utódok felnevelésén kívül sok faj búvóhelynek is használja a hullámtéri erdőket. Ugyanez a jelenség az emlősöknél is megfigyelhető. Táplálékuk tekintélyes része a mentett oldalról származik. A nehezen megközelíthető, „bozótfallal” védett, kubikgödrös, szederindás füzes, az ellőhelyet és a biztonságot jelenti számukra. Mindezek alapján egyfajta szezonális élőhely közösség képe rajzolódik ki előttünk. Az együttlétezés (koexistencia) esetenként meghatározott napi ritmust követ. Ha az elmondottakról saját szemünkkel szeretnénk meggyőződni, elég egy kiadós sétát tenni valamelyik félreeső helyen lévő árvédelmi gátszakaszon. Majdnem bizonyos, hogy találkozni fogunk átváltó őzekkel (Capreolus capreolus). A saséri gémtelep egynémely lakója szorgalmasan látogatja a szegedi Fehér-tavon és a szomszédos Fertőn kialakított halastavakat. Az inváziószerűen megjelenő kormoránok (Phalacrocorax carbo), valamint a rendszeresen felbukkanó szürke gémek (Ardea cinerea) engedélyezett gyérítése esetenként súrlódásokhoz vezet a halgazdák és a természetvédők között. Életkép a Tisza mellől-C Kiskunsági homokhát A Duna-Tisza közi homokhátság legfőbb jellemzője a mozaikosság és a speciális élőhelyek magas részaránya. Ilyenek a szikes tavak, a sem- lyékes vonulatok, a buckaközi medencékben kialakult láperdők, a homokpuszták és az erdőspusztai részek. Az Árpád-kori oklevelek alapján kirajzolódó vegetációspektrum megegyezett a maival, legfeljebb az egyes társulások egymáshoz viszonyított arányai lehettek mások. A kiterjedt homokvidéket két láthatatlan határ szeli ketté. Az első valahol Kecskemét és Nagykőrös között húzódik. Észak felé haladva a buckaközökben lényegesen kiterjedtebbek a láperdők, mint attól délre. A Kiskunhalas-Kiskunmajsa vonaltól északra a buckásokban borókás fehérnyarasok (Junipero-Populetum) tenyésznek, délebbre galagonyás fehérnyarasokkal (Crataego-Populetum) találkozunk. Sokak szerint ezek záró társulásoknak
