Molnár János: Az 1956-os forradalom Szegeden és Algyőn : Ahogyan átéltem és láttam (Szeged, Móra F. Múzeum Múzeumi Tudért Alap., 2006)
Az 1956-os forradalom Algyőn - Október 28. vasárnap
Másik esemény Egy régi ismerős, algyői gyerek keresett meg a hivatalban. Csepella J.-nek hívták (de most már nem vagyok biztos ebben). Elmondta, hogy ő mozigépész, és most Hódmezővásárhelyen dolgozik. Nem jószántából került oda. Most azt szeremé, ha visszajöhetne Algyőre. Úgy tudja, hogy itt szükség lenne a munkájára. Ezt is, mint a többi ügyeket, kérelmeket megbeszéltük, s úgy döntöttünk, hogy visszajöhet, ennek nincsen akadálya. Természetesen ezt írásban is rögzíteni kellett. Polgári eljárás Egy asszony jött be a hivatalba, s előadta, hogy egy régi ügyet szereme lezárni. Miszerint a szomszéd „rőzsekazla" túl közel van az ő házához, és ez tűzveszélyes. - Már régóta húzódik ez az ügy, de még nem történt érdemleges intézkedés - adta elő mondanivalóját. Most azt szeremé, hogy ez elintézést nyerjen, természetesen az ő javára, mert neki van igaza - állította magabiztosan. Meghallgattuk, s megígértük neki, hogy kimegyünk s ott a helyszínen tájékozódni fogunk, s annak alapján hozzuk meg a döntésünket. Az elnök megadta az időpontot is. Az asszony elment. - Jani, Te fogsz kimenni helyszínelni! - mondta Jóska. A megadott időpontban elmentem. Igyekeztem komolynak látszani. Útközben azon gondolkoztam, hogy lám mi lett belőlem? Előző napokban még a tankokkal és az AVH-val viaskodtam, most meg egy „rőzsekazal" helyét kell vizsgálgatnom. Ez is része a mi munkánknak. Ez az asszony is hallotta a mi igazságosnak vélt tevékenykedésünket, ezért fordult hozzánk. Már vártak rám, illetve csak az asszony volt otthon - a feljelentő. Beinvitált a házba. Szép leány lehetett, mert még most is szemrevaló volt, így idősebb kora ellenére is. Leültünk és elkezdte mondani, hogy az a szemtelen nő, hogy nem sül ki a szeme. Ezt a rőzsét is itt tárolja közel a házunkhoz stb. Kimentünk, s innen is megnéztem, hogy miről is van szó. Hát itt a kerítés is igen átjárható állapotban volt! 44