Molnár János: Az 1956-os forradalom Szegeden és Algyőn : Ahogyan átéltem és láttam (Szeged, Móra F. Múzeum Múzeumi Tudért Alap., 2006)

Az 1956-os forradalom Algyőn - A hivatal elfoglalása

sára, az épület végénél lévő nagykapun - gazdasági bejáraton - mentek ki az épületből. A kapu kinyitásánál ott voltam, és vigyáztam a biztonságukra, így sértetlenül elvonultak. Az épületben volt Dombi Gyula, BM nyomozó, aki nem a kapun, hanem az udvaron, illetve a kerten keresztül távozott, mert érezte, tudta, mi vár rá, ha most a tömeg kezére kerül, így most már birtokunkba vettük a hivatalunkat. Otthon Hazamentem. Itt mindez ideig nem volt szó a forradalomról. Tudták, hogy mit csináltam már 23-a óta. A hírem hamarabb hazaérkezett, mint én. így volt ez már iskolás koromban is! Most Apám szólalt meg: — Tudom, hogy mi történik. - mondta csendben. — Csináljátok Fiam, mert ez - és most a kommunista rendszerre célzott — már nem az, amit mi szerettünk volna és akartunk! Úgy láttam Anyám is egyetért a forradalmi változásokkal. — Ha kell, és igényt tartotok rá, akkor szívesen segítek, nagyon sok em­bert ismerek. — mondta Apám. Tudomásul vettem, amit mondott. A gyűlés megszervezése — Neked kell szólnod holnap az emberekhez a gyűlésen! — mondta Jóska, így hát erre készültem. Az elnök, Tóth József méhész eligazítást tartott. Közölte, hogy holnap délután 3-kor lesz a nagygyűlés a már megadott helyen, az országzászló-tartó­nál. Arra kért mindenkit, hogy ezt vigyék hírül az egész községben! A hírvivők elindultak, hogy erről a községet értesítsék. Itt meg kell említenem, if). Csernus Sándor, Bíró Melinda óvónő, Vitéz Jó­zsef, Kecskeméti (Suti) Mihály, Molnár Péter, Sötét Antal nevét, akik a szer­vezésben aktívan részt vettek. 37

Next

/
Thumbnails
Contents