Molnár János: Az 1956-os forradalom Szegeden és Algyőn : Ahogyan átéltem és láttam (Szeged, Móra F. Múzeum Múzeumi Tudért Alap., 2006)

Az 1956-os forradalom Algyőn - Másnap, október 26. péntek

A demokráciában pedig a nép szavazása, a népakarat a legmagasabb rendű döntési eszköz! Még az alkotmánynak is fölötte áll! így hát érdeklődéssel vártam a fejleményeket. Mivel ő nem tett javaslatot, kérte az ott lévőket, hogy tegyék meg ők. Mondják meg, kit gondolnak, vagy szeremének vezetőnek. Azt még elmond­ta, hogy most három személyt kell választani. Az elnököt, az elnökhelyettest és a titkárt. A tömeg erre kórusban kiáltotta: — Molnár János! Megrettentem a nevem hallatára. Akármit, de ezt nem. Nem akarok egy községnek a vezetője lenni. Én harcolni akarok, kint lenni kötedenül, forra­dalmi lendülettel az emberek között! Jóska - mert mostantól csak így szólítottuk - beírta a nevemet a nála lévő papírlapra. Most azonban megjegyezte, hogy túl fiatal vagyok az elnöki feladatra és el­nökhelyettesnek javasolt. Ezt most mindenki elfogadta, de én még nem. — Akkor ki legyen az elnök? — szólt újra. — Legyél Te! — hangzott a hangos szavazás — Tóth József. — Most akkor ki legyen a titkár? - kérdezte az emberektől. — Rapcsányi Miklós! — kiáltotta a tömeg. Tóth József felolvasta újra a három nevet, és azokat hangos tetszésnyilvá­nítással jóváhagyták! Jóska, aki sokkal idősebb volt nálam, jól ismerte az ezekkel járó adminiszt­rációs munkát. Újra szólt, s elmondta az embereknek, hogy ezeket az esemé­nyeket írásba kell foglalni, és az egész faluközösséggel ismertetni kell! Ezért az elkövetkező rövid időn belül az országzászló-tartónál, a meghirdetett időben gyűlést tartunk. Itt lesz ismertetve a feladat a jövőre nézve is! Most már tudomásul kellett vennem, hogy ezt akarják — ezt kell tennem. Ettől az időponttól kezdve a nép akaratából hivatalban vagyok. Ezt azonnal így is értelmezték az itt lévő emberek. A kéréseket, követelé­seket immár nekünk tették fel: — a régi vezetőség azonnali eltávolítása, — a piszkos kommunisták kirúgása a hivatalokból, — a község ellátása, stb. Nem győztük meghallgatni és jegyezni. Az itt működő Állami Tangazdaság egyeden Csepel tehergépkocsiját, a gépkocsi vezetője felajánlotta a forradalom szolgálatára és a község ellátása érdekében. Erre egy segítő, illetve tartalék gépkocsivezető is jelentkezett, Ko­vács Károly személyében. 31

Next

/
Thumbnails
Contents