Molnár János: Az 1956-os forradalom Szegeden és Algyőn : Ahogyan átéltem és láttam (Szeged, Móra F. Múzeum Múzeumi Tudért Alap., 2006)

Szeged, 1956

Eltört! — s a lendületben, vagy valakiben megbotlottam, s ismét hanyatt feküdtem a földön. Azon nyomban rám ugrott ez a hatalmas gorilla, kezében a szálkásra törött rúdvéggel. Nyitott szájjal ordítva lecsapni készült az arcomba! Sikerült kivédeni a szúrást egy oldalütéssel, s a fejemet is elrántottam. Közel került hozzám a lendület miatt, szinte rajtam feküdt, éreztem a leheletét. Még mindig nyitott szájjal ordított, és hörgött. Az egyik kezemmel belenyúltam a szájába, s megfogtam az állát, a másikkal a fejét, s lehengerítettem magamról a földre. Felugrottam, a szemem Miskát és Lacit kereste. Ott vannak közel hozzám. Mindkét ÁVÓ-s a földön — az enyém is! A szemünk összevillan, megértjük egymást. Nem bírunk velük. Mindenütt folyik a harc, van, ahol csoportosan. Közel kerülünk egymáshoz. A tömeg hullámzik, nem bírnak megállni. Még a körútról jönnek befelé, de már az utcában lévőket szorítják kifelé! Az oldalról megnyomott tömeg elsodor bennünket. Én megint hanyatt vagyok a földön. Mindig szemben az ellenféllel, ezt már korábban megtanultam! Hatalmas embertömeg zúdul rám. Innen már nem lehet kijönni, agyontaposnak! - villant át az agyamon a gondolat. De mégis sikerült megfordulnom. Mellettem egy fiatal lány jajgat. Mindkét térdemet magam alá húzom. Megfogom, s vele együtt felállók, lerázva magamról az embertömeget. Keressük egymást - megvagyunk! Szorítanak bennünket a körút felé. Visszük a leányt magunkkal. Az egyik cipője ott maradt. Nem baj, fontos, hogy őt kihoztuk, s nem taposták össze! Még bírtuk volna a harcot, de nem láttuk értelmét. Egyenlőben volt a küzdelem. De nem is volt előzetes szervezés az effajta ellenállásra! Úgy pattantunk le ezekről a jól felkészült, s ilyen célra kiképzett ÁVÓ-s harcosokról, mint teniszlabda a falról! Az én százhetvenhat centiméteres magasságom és a nyolcvankét kilós súlyom meg sem kottyant nekik. Legalábbis úgy éreztem. Mi nem voltunk kiképezve szakszerű közelharcra, mi csak jól verekedő algyői gyerekek voltunk! Na meg váratlanul is ért bennünket ez a támadás. Először mi voltunk a célpont! Megsemmisíteni a Kossuth-címert és a zászlókat. Ne legyenek szimbólumok! Tudtuk azt, hogy ezeket fent kell tartanunk! Hiszen katona már voltam. Ezért csonkig leharcoltuk a zászlómdakat, hogy megtartsuk őket! Az egyenlőtlen kézicsata tovább folyt. Sikoltások, kiabálások, majd lövések dördültek! De mi már egyre távolabbra kerültünk a helyszíntől. 23