Molnár János: Az 1956-os forradalom Szegeden és Algyőn : Ahogyan átéltem és láttam (Szeged, Móra F. Múzeum Múzeumi Tudért Alap., 2006)

Szeged, 1956

Tovább az úton A felvonuló sokaság rendezte sorait, s újra elindult. Rátértünk a körútra, s változadan lelkesedéssel kiáltottuk a jelszavakat: - „Munkát, Kenyeret!" De most már ki is lett bővítve azzal, hogy „Rákosinak kötelet!" Elérkeztünk a gyárhoz, de még nem volt vége a műszaknak. A kapu is zárva volt. Megpróbáltak közülünk egy páran bemenni, de ez nem sikerült. A portás nem jött ki a kapuhoz. Talán az ipari őrséggel dulakodás is történt, de ebben nem vagyok biztos. — Majd visszajövünk a megfelelő időben. — mondtuk. Ezért továbbmentünk a Kossuth Lajos sugárút felé. A rendőrörs Az épület elé érve be akartunk menni, de minden zárva volt. A vaskerítésen, illetve a kapun be lehetett látni az udvarba. Ott egy rendőr volt szolgálatban. — Nyisd ki! - kiabálták többen, s fegyvert követeltek. Mi megismertük a rendőrt, hiszen algyői gyerek, mondtuk. Sz. Józsefnek hívták, de mi csak Bonyinak becéztük. Erélyesen fellépett ellenünk, s az oldalfegyveréhez kapkodott, miszerint ha nem megyünk el onnan, akkor közénk lő! Mondott még valamilyen nem éppen hízelgő megjegyzést is ránk. Eljöttünk, s hangosan kiáltottuk: „Munkát, Kenyeret! Rákosinak kötelet! Vesszen az ÁVÓ! Hazudik a rádió!" A kiskatonák Valahonnan előjöttek, s rajban felfejlődve haladtak mellettünk. Civil tisztek, vagy nyomozók irányították őket. Ez a csapat is lőszer nélkül volt kivezényelve. Csak a dióverő (puska) volt náluk, amit jobb kézben leeresztve tartottak. Teljesen közömbösen viselkedtek. Láthatóan félve és kedvedeniil hajtották végre a parancsot. A tüntetők beszélgettek a katonákkal. Volt, aki elmarasztalta őket, amiért kijöttek ide fegyveresen. A civil tisztek meg minket ócsároltak, hogy milyen lumpen elemek vagyunk. Hogy ezek mind aljanép, akik megcsúfolják a Népi Demokráciát. 20