Molnár János: Az 1956-os forradalom Szegeden és Algyőn : Ahogyan átéltem és láttam (Szeged, Móra F. Múzeum Múzeumi Tudért Alap., 2006)

Szeged, 1956

Reggelinél a két gyerek, ha csak lehetett a közelemben tartózkodott. — Bemegyünk munka után? - kérdezték. — Igen, bemegyünk. — válaszoltam nekik. Munka közben rendezni próbáltam a gondolataimat. Öröm fogott el, amikor arra gondoltam, hogy mások is ügy gondolták, ahogy én. Mert valahogy kipattant ez az ellenállás — most már forradalom. Még nem tudhattam, kik csinálták. Azt sem, hogy légvonalban talán egy kilométerre innen az egyetemen volt ennek a szikrája! De ők sem azt, hogy Újszegeden a kendergyárban, az áztatós gödörben egy fiatal 23 éves repülőgép-szerelő kényszerűségből erre a szikrára várt. Azt tudtam, ott leszek köztük a legnehezebb, a legveszélyesebb helyen! Ezt most megkaptam. A szabadság angyala - aki itt járt- ezt nekem adta személyesen! Délután vége a műszaknak. Tisztálkodás, s irány gyalog, amilyen gyorsan csak lehet, be a városba! Beértünk a Kárász utcáig, s nézelődtünk, figyeltünk. Elsétáltunk végig, majd vissza. Mintha most kicsit többen lettek volna. A padokon emberek ültek, s beszélgettek, vagy újságot olvastak. De hiszen ez mindig is így volt itt. Néhány helyen három-négy fiatal beszélgetett. Megközelítettük őket, de addigra elmentek, vagy szétszóródtak. Valahol azt hallottuk, hogy estére tüntetés lesz, de ez is olyan bizonytalan hír volt. Elhatároztuk, hogy élelmet vásárolunk, mert már nagyon megéheztünk. A kolbásszal, felvágottfélével, s kenyérrel a kezünkben — mert táskánk az nem volt — jöttünk vissza a térre. Vettünk még egy-egy kétkilós kenyeret is holnapra. Kerestünk egy padot, leültünk, s ott megettük a vacsoránkat. Közben a térre egyre több ember érkezett. Tétován, tanácstalanul mozogtak, kérdően néztek mindenfelé. Valamire, vagy valakikre vártak, de ugyanúgy mi is. Felálltunk, s elindultunk egymás mellett hárman. Azon nyomban besoroltak utánunk az emberek. Megálltunk, s a sorképződmény is feloszlott. Egyik fára valami kis papírdarab volt kifüggesztve — többen is odamentek. Mi is arrafelé mentünk. Mire odaértünk, — pedig nem álltunk messzire — már vagy ötvenen voltunk. Most meglódult a tömeg, el a fától, amiről a kis papír is eltűnt. A sokaság lassú mozgásba kezdett, de még nem volt célirányos. Legalább is én úgy láttam. — Tüntetés lesz! — ez már határozottan hangzott! — Mi legyen? - kérdezte tőlem Miska és Laci. Nálunk vannak a kenyerek, ezt nem vihetjük magunkkal. 13