Marosvásári Attila: Ahol a forradalom lángja föllobbant. 1956 Szegeden (Szeged, 2006)
Bevezető
BEVEZETŐ Az 1956-os magyar forradalom a második világháború után létrejött szovjet blokkon belül, néhány korábbi és lokális kihatású kísérlettől (Berlin, Poznan) eltekintve az első, s a legnagyobb fölkelés, nemzeti szabadságharc volt, amely, ha akkor nem is rengette meg alapjaiban a kommunista rendszer egészét, ám — egyfajta kollektív élményként, igazodási pontként - mégis erjesztően hatott annak az 1980-as évek végén bekövetkező összeomlására, a közép-kelet-európai országok rendszerváltoztatásainak előkészítésére. 1956 egyszerre volt a szovjet mintákat szolgaian másoló rákosista diktatúra elleni forradalom, és a szovjet megszállás elleni, a nemzeti függetlenség visszaszerzését célzó szabadságharc. Még akkor is így volt ez, ha az október 23-i budapesti hatalmas tüntetéssel kezdetét vevő népfölkelés koránt sem mutatott egységes képet. A november 4-ével meginduló szovjet intervencióig rendelkezésre álló 12 nap ugyanis több szakaszra bontható, és e szakaszok sem tekinthetők konzisztensnek, hiszen a sokféleképpen tagolt társadalom addig elfojtott és uniformizált érdekei ezerféle módon törtek felszínre a kivívott szabadság kollektív örömmámorát követően. Ha az érdekek és elképzelések, különösen október 28-át követően, sokféleképpen tagolódtak is, két kérdésben, a rákosista diktatúra elutasításában, és a magyar függetlenség helyreállításában, azaz a semlegesség kimondásában november elsejére teljes konszenzus jött létre a forradalom legkülönbözőbb irányzatai és csoportosulásai között, még akkor is, ha a jövőt illetően sokszor markáns véleményeltérések alakultak ki a politikai tér legkülönbözőbb irányzatai között. Noha az 1956-os események emblematikus figurája, a hithű kommunistából a forradalom mártírjává lett Nagy Imre miniszterelnökként mindent megtett a nemzet egységének megteremtése érdekében, az erre adatott idő ehhez kevésnek bizonyult, így a rákosista diktatúra tagadásán túl nem jött, mert nem jöhetett létre a közmegegyezésen nyugvó új társadalmi-gazdasági és politikai berendezkedés. De az általa is elfogadott és képviselt elvek, így az emberi szabadságjogok teljes körű elismerése, a többpártrendszeren és szabad választásokon alapuló hatalomgyakorlás, a dolgozói érdekképviseleti formák erősítése, az életszínvonal növelését célzó gazdaságpolitikai fordulat mind-mint azt mutatták, hogy a viták ellenére is egy demokratikus állam alapelvei körvonalazódtak ezekben a napokban, egy olyan államé, melyben a kiüresedett kommunista eszmék felsőbbrendűségével szemben valóban az emberek boldogulása és gyarapodása került volna középpontba. A nemzeti közmegegyezést nehezítő viták és nézeteltérések ellenére a forradalom és szabadságharc sorsát mégsem a belső széthúzás, hanem — mint már annyiszor a magyar történelemben — a nagyhatalmi érdek- viszonyok alakulása pecsételte meg. Mivel a Közép-Kelet-Európát a második világháború végén érdekszférákra osztó nagyhatalmi politikai konszenzus még ekkor sem kérdőjeleződött meg, a magyar forradalom, számos biztatás és ígéret ellenére, érdemi segítség, támogatás és elismerés nélkül maradt.
