Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)
RÉGÉSZET ÉS NÉPRAJZ - Törőcsik István: Régészet és néprajz összefüggései a kora újkori Szeged kutatásában
— ékszereket őriz, melyek Battonyán, Tomasevácon (Torontál vm.), Makón, illetve további két ismeretlen lelőhelyen kerültek elő. 2 5 A különbség annyi, hogy ezek a fiitterek általában csepp alakúak, míg a palánki töredék levél (dárda) alakú. Mivel egy méteres távolságon belül kerültek elő, vonzó lehetőség volna legalább az első két ékszert „összehozni". A számtalan bolygatás és keveredés miatt azonban csak annyit jegyeznék meg, hogy mindkét lelet feltehetően 18. századi délszláv női ékszer(töredék). 2 6 Sajnos a másodlagos helyzetből adódóan a rétegsor nem mérvadó ezen két tárgy(töredék) korának megállapításánál. A párhuzamok alapján azonban talán nem túlzott merészség ezeket a 18. századi Szeged egyik meghatározó fontosságú etnikumához, a dalmatákhoz kötni. A dalmaták tulajdonképpen katolikus horvátok (bunyevácok) voltak, akik 1687-ben kaptak letelepedési engedélyt az Udvari Haditanácstól. 2 7 A Palánkban már 1701-ben dalmata tanító működik, az újjáépített Szent Demeter templomban pedig egy 1730-as tanácsi határozat csak dalmát nyelvű hitszónoklatot rendelt el. 2 8 A városrészen belül a mai Zrínyi utcában éltek. 2 9 A század második felében a katolikus délszlávok a nyelvi kapcsolatok helyett inkább a vallási kötődést részesítették előnyben, így a magyarságba való asszimilációjuk néhány évtized alatt végbement. A század végén már csak a vezetéknevek alapján lehet eredetüket kimutatni, bár egyes hasonló szerb nevek miatt ez néhány esetben ez is nehézséget okoz. Összegzés Munkám során igyekeztem áttekinteni a kora újkori Szeged tárgyi világa kutatásának néhány — általam jellemzőnek vélt — lehetőségét és problémáját. A lehetőségek kihasználásához és a problémák megoldásához meggyőződésem szerint csak a régészet és néprajz módszereinek, illetve eredményeinek együttes alkalmazása vihet közelebb. A tudományközi kutatócsoportok kialakulásáig azonban marad az egyéni módszer; legjobb, ha a kutató beleássa magát az érintkező szakterületek ismeretanyagába. Bővülő információs anyagot számos területen remélhetünk. A településszerkezet, az építkezés, a tüzelőberendezések változása mellett mindenekelőtt a tárgytörténetre vonatkozóan. Hogyan fejlődött a kerámiaművesség, ezen belül a kályhásmesterség 3 0 és a fazekasság? Milyen nyomok utalnak a viseletre, s ezek alapján milyen etnikai vagy társadalmi következtetéseket fogalmazhatunk meg? Milyen egyéb — a hagyatéki leltárak, céhszabályzatok vagy más források alapján azonosítható — tárgyak kerülhetnek elő, s mik azok, melyek mind a régészt, mind a néprajzkutatót meglephetik. A fentebb ismertetett tárgyak és tárgytöredékek például arra a délszláv, azon belül 2 5 Gerelyes I. 1994,44-46. 2, 1 Annyit talán még érdemes megjegyezni, hogy az 1750/5l-es összeírásban szerepel Anton Lukics dalmata ötvös, akinek háza van a Palánkban, és akinek a fia, Paulus is ugyanezen szakmát műveli 1777/78ban (Heka L. 1998, 112). 2 7 Heka L. 1998,63. 2 8 Uo. 73. 2 9 Péter L. 1974, 139-140. 3 0 A témát egy korábbi tanulmányomban már érintettem (Törőcsik I. 2005.). 92
